Mercedes vakrepülésben csapódott a közutasok járművébe

Két friss balesetet rögzített a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) kamerája, melyek során autósok ütközéselnyelő dobozokat törtek össze. Az egyik eset különösen megdöbbentő volt.

Június első hetében két autós is összetört speciális ütközéselnyelő dobozokat, amelyeket a közutas cégek dolgozóik védelme érdekében használnak. Az MKIF közzétette a balesetekről készült felvételeket. Az egyik videón egy Mercedes látható, amely fékezés vagy kormánymozdulat nélkül csapódik bele az út szélén álló járműbe, a pusztítás látványa ijesztő. A másik esetben egy Audi nagy sebességgel érkezik, és bár még elrántja a kormányt, így is nekimegy az ütközéselnyelő doboznak, majd több sávon átsodródva az árokban áll meg.

Az MKIF nem közölt részleteket az érintettek sérüléseiről, de az első esetnél mentőhelikopter érkezését is rögzítették.

A közútkezelő szerint a balesetek oka gyorshajtás, a követési távolság be nem tartása, figyelmetlenség, telefonálás közbeni vezetés és a KRESZ egyéb szabályainak megszegése lehetett.

Az ütközéselnyelő rendszereket a közutas cégek néhány éve kezdték használni, és az eszközökre kamerákat is szerelnek, hogy a balesetek körülményei könnyebben tisztázhatóak legyenek. Ezek az ütközéselnyelők egyszer használatosak, mivel már a legkisebb sérülés is totálkárosnak minősíti őket. Áruk típustól függően 3-5 millió forint között mozog, és átlagosan havonta legalább egyet tönkretesznek a figyelmetlen autósok.