Schadl György végrehajtója hamis papírokkal vehette el Bíró Ica ingatlanát

Az énekesnő, Bíró Ica öt éve folytatott harca az elveszített házáért új szakaszba léphet, miután a rendőrség nyomozást indított az ügyben. Bíró Ica, akit a közelmúltban háromszor is kilakoltattak, reménykedik abban, hogy hamarosan teljes kártalanítást kap.

Az énekesnőt, akit a "Metal Lady" néven is ismernek, több nehézség érte az elmúlt évek során, de ellenállt a kihívásoknak és kitartóan küzdött az igazáért. A rendőrségi nyomozás elindítása jelentheti számára a várt fordulatot, amelynek eredményeképpen lehetősége nyílhat visszaszerezni az ingatlanát. A Blikk szerint az új nyomozás a Schadl–Völner-ügy kiderülése után indult, amikor Bíró végre hozzájutott azokhoz az iratokhoz, amelyeket az előző végrehajtó, M. Eszter többszöri kérésre sem adott át neki.

Bíró Ica ügyvédei rábukkantak arra a tényre, hogy hamis, lejárt papírok alapján hajtották végre a kilakoltatásait. Az énekesnő elmondása szerint korábban több körben is visszautasították a korrupciós perre és csalással szembeni nyomozásra beadott kérvényeit, de most másképp adták be a dokumentumokat, és végre elindították a nyomozást.

Az egykori fitneszmodell hozzátette, úgy tudja, jelenleg mindkét korábbi lakását bérlik, és a teljes kártérítésben reménykedik. Bíró Ica ügyében legutóbb 2022 decemberében indított nyomozást a rendőrség, akkor hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt, de az ügy végére azóta sem került pont. A Blikk akkor azt írta, hogy az egyik feljelentett végrehajtó M. Eszter, aki a gyanú szerint egyike annak a hét bírósági végrehajtónak, akik összesen majdnem közel 900 millió forintot fizettek Schadl Györgynek, a Végrehajtói Kar azóta letartóztatásba került elnökének a kinevezésükért. M. Eszter 2018 novembere és 2021 májusa között közel 255 millió forintot juttathatott el az elnöknek.

M. Eszter Bíró Ica kilakoltatásakor azt mondta, hogy „az eljárás teljesen jogszerűen zajlott, jelentős összeget engedtek már el az ő tartozásából, ez igazából csak egy komoly balhé, amit csinál”. Azonban Bíró Ica most úgy nyilatkozott, hogy „ez már egy olyan eljárás, amit nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról. Erre vártunk, hogy a rendőrség is elkezdje végre, azaz vizsgálja ki az ügyemet teljes mélységében”.