Még tovább drágulhat az arany?

Az Arany Világtanács elemzése szerint az aranyipar nehéz helyzetben van, mivel egyre nehezebb új lelőhelyeket találni, és a bányatermelés növekedése is lassul. Az aranybányászat világszerte komoly kihívásokkal néz szembe, hiszen a nagyszabású aranybányászat rendkívül tőkeigényes, és átlagosan 10-20 évbe telik, míg egy bánya termelésbe áll.

A Cnbc által ismertetett adatok szerint a bányatermelés 2023-ban csupán 0,5%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ami jelentős lassulást mutat a korábbi évekhez képest. Emlékezetes, hogy 2020-ban a globális aranytermelés egy évtized óta először regisztrált csökkenést.

John Reade, az Arany Világtanács vezető elemzője szerint a bányászat gyakorlatilag 2016-2018 körül elérte a csúcsot, és azóta nem látunk növekedést. A szakember hozzátette, hogy a feltárási folyamat mellett a bányászatot nehezíti a kormányzati engedélyek megszerzésének egyre növekvő nehézsége.

A világ aranylelőhelyeinek csak mintegy 10%-a tartalmaz elegendő fémet ahhoz, hogy bányászatot lehessen indítani, és a potenciális területek nagy részét már feltárták. Az Egyesült Államok Földtani Intézetének becslése szerint még mintegy 57 ezer tonna kitermelhető aranytartalék van a földkéreg alatt.

Az arany ára az elmúlt hónapokban történelmi csúcsra emelkedett, amit főként a Kína által vezetett erős jegybanki kereslet és a fokozódó geopolitikai feszültségek közepette a menekülőeszköz-szerepe is megnövelte. Eddig mintegy 187 ezer tonna aranyat bányásztak ki világszerte, a legtöbbet Kínából, Dél-Afrikából és Ausztráliából.

Az aranyba fektetők számára jó hír, hogy májusban nettó aranybeáramlás történt az aranyra fókuszáló, tőzsdén kereskedett tematikus befektetési alapoknál (ETF-ek), erre már 12 hónapja nem volt példa. Az alapok által kezelt vagyon (asset under management, AUM) összértéke világszinten mintegy 234 milliárd dollárra emelkedett, ami 2 százalékos növekedést jelent. Az ETF-ek összes aranyállománya világszerte mintegy 8,2 tonnával nőtt az áprilisi időszakhoz képest.

Az Európában és Ázsiában működő alapok vezették a bővülést, az európai alapok összesen 5,6 tonna arany beáramlásáról számoltak be, ezzel véget ért az aranyállományok 12 hónapja tartó csökkenő sorozata. Az ázsiai alapok 15 egymást követő hónapban jelentették az arany beáramlását, a kontinens alapjainak keresletét újfent Kína hajtotta. Az észak-amerikai alapok két hónapnyi növekvő aranyállomány után májusban 2,3 tonnás csökkenést jelentettek az aranyállományban.

Az arany ETF-ek iránti kereslet jelentős hatással van a nemesfém árára, és jelenleg a jegybanki vásárlások alakulása a legmeghatározóbb a kereslet összetételében. Az aranyár alakulására rengeteg makrogazdasági tényező hat, például az amerikai jegybank májusi ülésén tanúsított óvatosság, ami az észak-amerikai aranyalapokból történő kiáramláshoz vezetett. Az emelkedő részvénypiac is elterelhette a befektetők figyelmét az aranyról.