Megáradt a Rába, a Magyar Honvédség segíti az árvízi védekezést

A Magyar Honvédség katonái és eszközei segítik a Rába mentén kialakult rendkívüli árvízi helyzet kezelését. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint a védekezés már hétfőn megkezdődik, ideiglenes gátak építésével és megerősítésével.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elmondta, hogy a Magyar Honvédség segítségét kérték a Rába folyón kialakult árvízhelyzet miatt. A katonák a szolgálatot Körmendnél kezdik, ahol az ideiglenesen telepített gátak építésében és megerősítésében vesznek részt.

A honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint a Magyar Honvédség felkészült arra, hogy szükség esetén további segítséget nyújtson az árvíz elleni védekezésben.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap közölte, hogy a Rábán Körmendnél a valaha mért legnagyobb vízállást megközelítő vagy meghaladó szintre számítanak hétfőn. A védekezés részeként több mint két kilométeren nyúlgát építésébe kezdtek, ehhez a lakosság segítségét is kérik. Körmendnél a hétfő esti órákban várható a vízszint tetőzése, a valaha mért legmagasabb vízállás szintje körül.

A Rába vízgyűjtő területén az elmúlt 24 órában gyorsan felépülő és lassan mozgó zivatarcellák miatt jelentős mennyiségű csapadék hullott le. Az előrejelzett egy-két milliméter helyett 30-40 milliméter csapadék esett, ami helyenként majdnem egyhavi mennyiségnek felel meg. Szombaton este és éjjel több helyen, így a Rába vízgyűjtőjén is rendkívül heves zivatarrendszer haladt végig, melyből rövid idő alatt rendkívüli mennyiségű csapadék zúdult le, különösen a Strém és a Pinka vízgyűjtőjét érintve, ahol 6 óra alatt csaknem egy havi esőmennyiséget kapott.

A következő napokban számottevő csapadék várható elsősorban az osztrák területeken, illetve a Tisza vízgyűjtőjén is.

Az ország területén jelenleg 912,4 km hosszan van érvényben árvízvédelmi készültség, ebből 10,42 km-en a legmagasabb, vagyis III. fokú.

A Duna vízszintje Budapestnél a szombati tetőzés óta már 26 cm-t csökkent, ugyanakkor a lassú apadás miatt továbbra is marad a magas vízállás. Baján még ma, Mohácsnál pedig holnap várható a tetőzés.

A Rába Szentgotthárdnál vasárnap 19:30-kor órakor tetőzött, III. fokú árvízvédelmi készültségi szintet meghaladó vízszinttel, 422 cm-en. Körmendnél intenzíven árad a folyó, ma reggel már meghaladta a III. fok szintjét, a tetőzés az esti órákban várható, a valaha mért legmagasabb, 2009-es vízállás szintjét megközelítően. A valaha mért legmagasabb vízállás közelében tetőzhet kedden a Rába Körmendnél, ahol még jó fél méterrel jöhet feljebb a víz.

Magyarországon kívül, a környező országokban is jelentős mennyiségű, többször ismétlődő csapadékhullás volt a jellemző, az Időkép beszámolója szerint a Rába vízgyűjtő területén annyi esett, hogy a hidrológiai előrejelzések szerint Körmendnél a valaha mért legmagasabb vízállás közelében tetőzhet a folyó. A portál szerint az elmúlt időszakban több kisebb-nagyobb árhullám is levonult a folyón, de mind közül most várható a legmagasabb vízállás, melyet nem segítenek a mindennapos zivatarok sem: a térségben számtalan zivatarcella átvonult, ráadásul a legtöbbet kiadós felhőszakadás kísérte.