Rosszullét, áramszünet, összeomló szavazófülke – több rendkívüli történt a választás napján

Országszerte mozgalmas napja volt a szavazatszámláló bizottságoknak (SZSZB), a nagy forgalom mellett több rendkívüli esemény is történt, de a szavazást sehol sem kellett felfüggeszteni – közölte a Nemzeti Választási Iroda.

Csongrád-Csanád vármegyében egy választópolgár sérelmezte, hogy nem ő volt az első szavazó, és jegyzőkönyvbe is vetette a bizottsággal, hogy másnak adtak elsőbbséget. Két szavazó a voksolás alatt összeesett, és magukkal rántották a fülkét, azonban egyik esetben sem kellett mentőt hívni, a szavazók saját lábukon távoztak otthonukba. Budapest 9. kerületében és a Pest megyei Felsőpakonyban, valamint a Heves megyei Csányon történtek hasonló események.

Három településen a bélyegzőkkel akadtak problémák, több helyen kicserélték őket, Ráckevén a 2. szavazókörben a voksolást 10 percre felfüggesztették az új pecsét megérkezéséig. Budapest 8. kerületében és Törökbálinton is hasonló problémák adódtak.

Nógrád megyei Erdőtarcsán és Baranya megyei Szemelyben áramszünet volt, de a szavazást nem kellett felfüggeszteni, mivel megfelelő fényviszonyok voltak a fülkékben. Heves megyei Vámosgyörkben zseblámpákat helyeztek el a szavazófülkékben az áramkimaradás idejére.

Több helyen mentőt kellett hívni rosszullétek miatt. A baranyai Kisherendben és Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalván a bizottsági tagok rosszulléte nem befolyásolta a szavazás menetét. Tolna megyei Gyulajból és Hajdú-Bihar megyei Komádiból is kórházba szállították a bizottsági tagokat. Ásotthalmon, Tokodaltárón, Hernádon és Vassurányban is mentőt hívtak a rosszul lett szavazópolgárokhoz.

A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint a fennakadások ellenére sehol sem kellett a szavazást felfüggeszteni. Június 9-én történelmi nap volt, hiszen első alkalommal tartották egy időben az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat. Az Index percről percre tudósított az eseményekről, és választási mellékletében minden fontos információt megtalálhattak az olvasók az önkormányzati és az európai parlamenti választásokról.