Németország a haderejének megerősítésére készül

A német védelmi minisztérium tervei szerint jelentősen növelnék a Bundeswehr tartalékosainak számát, hogy 2029-re készen álljanak a háborús helyzetekre.

A német hadsereg, a Bundeswehr tartalékosainak létszámát 60 ezer főre kívánják emelni, beleértve a nőket is. Ezt Andreas Hoppe, a tartalékosok ügyeiért felelős iroda főfelügyelő-helyettese vasárnap jelentette be. Hoppe szerint a létszámnövelés célja, hogy a hadsereg meg tudjon felelni a biztonsági kihívásoknak és teljesíteni tudja kötelezettségeit az ország és a NATO felé.

A hadsereg jelenlegi állapota nem teszi lehetővé, hogy kitartsanak és fejlődjenek, ezért van szükség egy olyan tartalékos erőre, amely képes teljes mértékben helyettesíteni az aktív egységeket.

Boris Pistorius, Németország védelmi minisztere a héten már előterjesztett egy javaslatot a kötelező sorkatonaság kapcsán, hangsúlyozva, hogy "bizonyos jellegű sorkötelességre" lesz szükség. Pistorius kijelentette, hogy Németországnak készen kell állnia a háborúra 2029-re. A védelmi miniszter a terveit a közeljövőben szeretné részletezni a Bundestag honvédelmi bizottságában, és a tervek szerint szerdán ismerteti az ezzel kapcsolatos elképzeléseit a törvényhozás honvédelmi bizottságában.

Olaf Scholz német kancellár azonban tiszta vizet öntött a pohárba, s bejelentette, hogy Németország nem fog visszatérni a régi kötelező sorkatonai rendszerhez. Marie-Agnes Strack-Zimmermann, a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) védelmi szakértője az Oroszország által jelentett fenyegetésre hivatkozva 900 ezer németországi tartalékos katona mozgósítását szorgalmazza.