Így választ ma az ország

Eljött a nap, ma ismét több millió honfitársunk járul az urnákhoz Magyarországon és a külképviseleteken egyaránt, hogy leadja voksát mind az önkormányzati, mind pedig az európai parlamenti választáson. Most vasárnap ugyanis mindkét szavazást egyszerre tartják, így a választópolgárok nemcsak a helyi képviselőkre, polgármesterekre, hanem országos EP-listákra is szavaznak majd.

Ma 6 óra 0 perckor megnyitották a több mint tízezer magyarországi szavazókört, hogy az arra jogosultak leadhassák voksaikat. A szavazáson minden olyan nagykorú magyar állampolgár szavazhat, aki betöltötte a 18. életévét, rendelkezik magyarországi lakcímmel, vagy olyan EU-s állampolgár, aki magyar lakcímre van bejelentve és nincs eltiltva a szavazástól. Érvényes személyazonosító igazolvánnyal, útlevéllel vagy vezetői engedéllyel kell igazolniuk személyazonosságukat, a lakcímüket pedig a lakcímkártyával.

Az önkormányzati választáson a lakcím a döntő, a határon túl élő és oda bejelentett magyar állampolgárok most nem szavazhatnak az önkormányzati választáson. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint körülbelül 8 millió magyar állampolgár szavazhat, közülük több mint négyszázezren levélben adhatják le voksukat.

Személyesen június 9-én, azaz ma 6 órától egészen este 19 óráig lehet szavazni a saját lakóhelyén, a saját városában, falujában, kerületében.

Önkormányzati választáson: Országszerte több mint húszezer „munkahelyről” döntenek a választópolgárok, összesen csaknem 56 ezer jelölt közül. Európai parlamenti választáson: Magyarországon 11 párt van, amely elérte a húszezer ajánlást, így a szavazólapra felkerült.

A polgármester-jelöltek közül az nyer, aki a több szavazatot kapja, egyenlőség esetén időközi választást kell kiírni. Az EP-választáson azok a pártlisták, amelyek elérik az öt százalékos küszöböt, jogosultak képviselőt küldeni az Európai Parlamentbe.

Az urnazárás 19 órakor van, előtte a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan közli a részvételi eredményeket. Az EP-választás eredményeit 23 óra előtt nem lehet közölni, hiszen addig, amíg mindenhol be nem fejeződik a szavazás, nem lehet nyilvánosságra hozni.

Böngéssze az Index választási mellékletét, amelyben mindent megtalál az önkormányzati és az európai parlamenti választásokról!