Jön a vihar

Vasárnap délutántól heves zivatarok és viharok várhatóak, az Időkép szerint hétfőn is esős idő maradhat. Az Estofex kettes, illetve a nyugati részekre a legmagasabb, hármas fokozatú viharriasztást adott ki.

Az ország nyugati területein a viharokat jelentős jégképződés és erős széllökések is kísérhetik, akár három-négy centiméteres jég és kilencven kilométer/óra sebességű szél is előfordulhat. Hétfőn napközben több hullámban érkezhetnek a zivatarok, különösen keleten és északkeleten heves viharok kialakulására kell számítani. Délután északnyugaton a hőmérséklet huszonhárom-huszonnégy fok körül alakulhat, míg keleten, délkeleten a harminc fok feletti értékek is megmaradhatnak. Azonban délutánra az egész országban lehűlés várható, a csúcshőmérsékletek huszonegy és huszonnyolc fok között változhatnak.

A légkörben jelen lévő nagy mennyiségű szaharai por befolyásolhatja a viharok kialakulásának esélyét. A helyzetben egyébként nem kis bizonytalanság mutatkozik, ugyanis a légkörben nagy mennyiségű szaharai por található, ez pedig befolyásolhatja a heves viharok kialakulásának esélyét. A fentebb említett tényezők miatt ez egy olyan időjárási helyzet, amelynek függvényében a veszélyjelzések (mind a figyelmeztető előrejelzések, mind pedig a riasztások) a légköri helyzethez igazodva gyorsan, dinamikusan változhatnak.

A HungaroMet zivatar miatt az alábbi vármegyékre adott ki figyelmeztetést:

  • Pest,
  • Bács-Kiskun,
  • Békés,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén,
  • Csongrád-Csanád.
  • Fejér,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Hajdú-Bihar,
  • Heves,
  • Komárom-Esztergom,
  • Nógrád,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg,
  • Jász-Nagykun-Szolnok,
  • Vas,
  • Veszprém,
  • Zala.

Felhőszakadás miatt a következő vármegyékben van figyelmeztetés érvényben:

  • Pest,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén,
  • Fejér,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Hajdú-Bihar,
  • Heves,
  • Komárom-Esztergom,
  • Nógrád,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg,
  • Jász-Nagykun-Szolnok,
  • Vas,
  • Veszprém.

Magas középhőmérséklet miatt pedig  Baranya, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyére adtak ki figyelmeztetést.

A Katasztrófavédelem elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki heves zivatarok veszélye miatt, amelyeket jégeső és károkozó, erős szél kísérhet. A riasztások által érintett területeket, járásokat az alábbi hivatkozáson elérhető, folyamatosan frissülő térképen követhetik nyomon.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras