Nem lett Zamárdi polgármestere a Hunvald-ügy miatt külföldre menekült Czibula-Myers Csaba

Kilenc évig külföldön bujkált a magyar hatóságok elől, akik hivatali visszaélés miatt körözték a Hunvald-ügy kapcsán. Hat éve tért vissza az országba, ezután felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, most pedig Zamárdi polgármesteri posztjáért indult, de nem sikerült megnyernie a választást.

Czibula-Myers Csaba, aki korábban a Fidesz színeiben volt képviselő Erzsébetvárosban 2002 és 2006 között, és a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának külső tagja is volt, a Hunvald-ügy kapcsán került a hatóságok látókörébe. Hunvald György akkori szocialista polgármesterrel és több politikussal, üzletemberrel együtt őt is korrupciós bűncselekményekkel gyanúsították meg.

A körözés elől először Horvátországba, majd Mexikóba és Belize-be menekült. 2017-ben tért vissza Magyarországra, ahol bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés, valamint kétrendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Zamárdiba négy évvel ezelőtt költözött, és a független jelöltként indult a polgármesteri posztért. Azonban a választáson nem sikerült legyőznie az 18 éve hivatalban lévő Csákovics Gyulát, aki 75,28 százalékos eredménnyel nyerte meg a választást.