A Tokyo Vice sorozatot nem folytatják tovább

Véget ért a Tokyo Vice című sorozat, a Max nem rendelte be a harmadik évadot, ezt a hétvégi PGA Produced By konferencián erősítették meg.

A Max tartalomgyártásért felelős vezetője, Sarah Aubrey és a sorozat alkotója, J.T. Rogers is megerősítették, hogy a döntés közös volt, és a második évad végével lezárták a történetet, így a sorozat folytatás nélkül is megállja a helyét.

A sorozat rendezője és producere, Alan Poul és J.T. Rogers korábban jelezték, hogy bár a Maxon véget ért a sorozat, reménykednek a folytatásban. Kiemelték, hogy az elmúlt öt év során a Max támogatta őket, lehetővé téve a történet elmesélését, beleértve az első évad cliffhangerrel történő befejezését és a második évad két extra epizódjának megrendelését is.

A sorozat második évadának pozitív fogadtatása, különösen a rajongók és a sajtó részéről, további mesélésre ösztönözte az alkotókat. A Tokyo Vice második évada, amely Ansel Elgort és Ken Watanabe főszereplésével készült, és teljes egészében Japánban forgott, április elején ért véget.

A Variety-nek adott áprilisi interjúban Rogers kifejezte reményét a harmadik évaddal kapcsolatban, mondván, hogy a főszereplőknek van még bőven történetük. Azonban a harmadik évadot nem rendelték be, és a lehetséges folytatás most távolabb került a valóságtól.

A sorozat fejlődését dicsérve, korábban úgy írtunk a második évadról, hogy az első évad csak egy előzetesnek tűnik ahhoz képest, amit a második évadban a japán–amerikai stáb összehozott. A showrunner, J.T. Rogers eleve két évadosra tervezte a Jake Adelstein azonos című könyvén alapuló alapsztorit, de a második évadban állt össze igazán, mit is akar a sorozat.

A sorozat még simán folytatható lenne, hiszen minden fő karakterben maradt elég tartalom egy új évadra, és az alkotóknak is vannak ötleteik. Azonban a harmadik évadot egyelőre nem rendelték be, és ha kapna még esélyt, és ezen a színvonalon folytatódna, akkor klasszikussá válhatna, mint a Drót.