Törökország jelentősen megemeli a kínai autók vámját

Törökországban július 7-től 40 százalékkal nő a Kínából származó autók vámja, Recep Tayyip Erdogan elnök rendelete alapján, amely a hétvégi kormányközlönyben jelent meg.

A vámemelés minden típusú járműre, beleértve a benzin-, dízel-, hibrid- és elektromos autókat is, érvényes lesz, és a minimális vámösszeg 7 ezer dollár lesz.

Elemzők szerint a török kormány ezzel az intézkedéssel az import korlátozására és a folyó fizetési mérleghiány csökkentésére törekszik. Tavaly Törökország már emelte a kínai elektromos autókra kivetett vámokat.

A török hatóságok a monetáris politika szigorításával és a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentésével igyekeznek megfékezni az inflációt, amely májusban éves szinten 75,5 százalékra ugrott az áprilisi 69,80 százalékról. A török központi bank elnöke, Fatih Karahan szerint az infláció májusban érte el csúcspontját, és az év végére jelentősen, 38 százalékra mérséklődhet.

Míg az Európai Unió még csak tervezi a kínai elektromos autók vámjának emelését, az Egyesült Államok már lépett: Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy az USA-ba behozott kínai elektromos autókra a korábbi 27,5 százalékos helyett mostantól 102,5 százalékos vámot kell fizetni.