Nem ébresztették fel Hitlert a sorsát eldöntő hadműveletre
A német hadvezetés úgy vélte, a hajnali ötkor indult normandiai partraszállás csak elterelő akció volt. Hitler pedig későn feküdt, és sokáig aludt.
Ha valaki a hollywoodi filmeken át szemléli a második világháborút, az hihetné, hogy az a normandiai partraszállás sikerével dőlt el. Pedig ahogy Deák István bemutatja az Európa próbatétele – Együttműködés, ellenállás, megtorlás című 2015-ös könyvében, Románia 1944. augusztus 27-i kiugrása is legalább ekkora jelentőséggel bírt, hiszen a nyugati front csak egy „operettháború” volt a keleti front élet-halál harcához képest, ahol a Wehrmacht az összesített vesztesége 80 százalékát elszenvedte. Sztálin épp ezért követelte újra és újra, hogy a szövetségesek újabb frontot nyissanak nyugaton, ezzel tehermentesítve a Vörös Hadsereget.
A szövetségesek partraszállására készülő németek figyelmét a Csatorna legszűkebb szakaszára, a Dover–Calais-szorosra terelő kamuflázsakció, a Fortitude-hadművelet pedig olyan illuzionista produkció volt, amelyhez hasonlót később David Copperfield mutatott be a New York-i Szabadság-szobor „eltüntetésével”.
A félrevezetés olyan jól sikerült, hogy amikor hajnali 5 órakor, a ködben megkezdődött a partraszállás Normandiában, nem ébresztették fel a későn fekvő és sokáig alvó Hitlert, mivel a német hadvezetés úgy vélte, az csak az elterelő akció volt. Az sem növelte a németek esélyeit, hogy kiváló tábornokuk, Erwin Rommel éppen hazautazott a feleségéhez, hogy párizsi cipővel kedveskedjen neki.
Az Overlord-hadművelet első napja a vártnál simábban zajlott, még a legvéresebb partszakaszon, az Omaha Beach-en is alulmúlták a szövetségesek veszteségei az előzetes becsléseiket. Augusztus végére már kétmillió szövetséges katonát szállítottak a megszállt Franciaországba: 1944. augusztus 25-ére Párizs is felszabadult, noha a németek igen elszántan harcoltak. A legenda szerint a Ritz szállót maga a haditudósítóként dzsippel odaérkező Ernest Hemingway „szabadította fel”, minek örömére 51 martinit rendelt.
A cikk szerzője Csunderlik Péter történész.