Háborúpart

Az úgy volt, hogy a helyhatósági választások előtt összeomlott a civilizáció, és minden megszűnt, ami addig volt, de a választási plakátok kint maradtak.

Telt az idő, a plakátokon az arcok és nevek elmosódtak, elrajzolódtak. Például a „Rendet, tisztaságot, jövőt” felirat mellett egy varacskos disznó képe tűnt fel, és senki sem emlékezett már arra, hogy az eredetileg a független dr. Thörök Zoltán volt. Szokolai Mária, a radikális jelölt arca zsiráffá egyszerűsödött, Galambos tüskefrizurája pedig egyre sündisznósabb benyomást keltett, Ködös Andrea „Megcsináljuk, jó lesz!” nőstényfarkasa pedig már csak emlék.

Az emberek elfelejtették a villanyoszlopok eredeti funkcióját, de úgy gondolták, hogy zászlórúdnak jók lesznek. A plakátokból zászlókat varrtak, az egzotikus állatok pedig, melyek az összeomláskor kiszabadultak az állatkertből, nyugodtan éltek a városban az éghajlat megváltozása után.

A városnegyedek nevei is megváltoztak az évek során. Süniváros, Farkasfalva, Egérlyuk – így hívták őket, és volt, ahol a lovak („Vágtató fejlődést!”) Ghőzös Gáborné totemállata alapján Karámnak nevezték el a környéket.

Én a Sólyomnegyedben születtem, ahol a Fészek nevű épület áll a közepén. Minden sólyom jobb vállára fel van tetoválva, hogy „Élhető jövőt!”, a sólymunk pedig egy dühös zöldpárti, Fegyverneki Róbert arcképéből lett. Mi, sólymok bőrrel és fegyverrel foglalkozunk, és a tevék a szövetségeseink.

Ellenségeink a Hörcsögnegyed lakói, akik marhákat tenyésztenek a Szigeten. Régen elszámolási vitánk volt velük a bőrök miatt, de manapság inkább a Dunába dobálják őket, mintsem hogy eladnák nekünk.

A Csiganegyed romkocsmákkal van tele, amiket azért hívnak így, mert az összeomláskor tüzérségi harcok dúlták a környéket. Ez a városrész bombatölcsértavakkal, kertekkel és girbegurba utcácskákkal van tele, ahol gyönyörű színes zászlók díszlenek, „Lendületesen tovább!” felirattal.

A csigák jókedvűek, a folyóban mindig van hal, és a negyedükben bőven meg tudják termelni a betevőt, mivel a Duna rendszeresen kiönt a földjeikre.

A gyíkok (Parády Márton, Haza és Haladás) távolságtartóak és barátságtalanok, a negyedük közepén lévő óriási fehér romhalmazon sütkéreznek, és csúzlijaik mellett pihenő kezükkel figyelik, ahogy áttekerek az úton.

A szolgák a Háborúparton élnek, ahol nincs totemállatuk, csak egy tálcát tartó fehér kesztyűs kéz a zászlójukon, „Alázatos szolgái” és „Háborúpart” felirattal. A Háborúpart a város legnépszerűbb helye, ahol a szolgák közös városi vacsorákat rendeznek. Ilyenkor fegyverszünet van, és mindenki egy hosszú asztalhoz ülhet le, ahol a vendéglősök nagy üstökben főznek, hogy mindenkinek jusson.

Egy helyre, együtt leülni – ez a legfontosabb a szolgáknak. Ott ülünk egymás mellett, beszélgetünk, viccelődünk, és rájövünk, hogy mindnyájan ugyanolyan túlélők vagyunk.