Az NVI vasárnap este 23 óráig nem hozhatja nyilvánosságra az EP-választás előzetes eredményeit

A Nemzeti Választási Irodának (NVI) tilos a vasárnap 23 óra előtti időpontban közzétennie az európai parlamenti választás előzetes eredményeit, azonban a pártok számára nem jogsértő, ha a hivatalos tájékoztatás előtt közzéteszik a szavazóköri eredményeket.

Az európai parlamenti választásokon az egyes uniós tagállamok választási szervei nem hozhatnak nyilvánosságra előzetes adatokat a választás eredményeiről mindaddig, amíg az összes országban be nem zárnak a szavazókörök. Ez a legkorábban Olaszországban, június 9-én este 11 órakor következik be. E tilalom kizárólag a tagállamok választási szerveire vonatkozik, a politikai pártokra nem terjed ki.

A magyarországi önkormányzati választásokon és az EP-választáson részt vevő jelöltek, valamint a jelölőszervezetek jogosultak arra, hogy a több mint tízezer szavazókörbe két-két delegáltat küldjenek. A delegáltakat május 31-én 16 óráig lehet bejelenteni.

A jelölőszervezetek és jelöltek által kiküldött megbízottak lehetőséget kapnak arra, hogy ellenőrizzék a választás tisztaságát, és részt vegyenek a vitás kérdések eldöntésében. Emellett hozzáférhetnek a szavazóköri jegyzőkönyvek egy példányához is, így közvetlenül követhetik az eredmények megállapítását.

Este 8-tól már közlik az eredményeket

A szavazás lezárultát követően, este 19 óra után kezdődik meg a leadott szavazatok számlálása.

A helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás vonatkozásában a Nemzeti Választási Iroda – a szavazólapok feldolgozottságának függvényében – várhatóan este 20 órától kezdi meg az eredmények közlését.

Az európai parlamenti választás esetében a választási eljárásról szóló törvény értelmében este 23 óra után kezdődhet meg a hivatalos eredmények közlése, mivel Olaszországban eddig tart a szavazás. A június 9-i választások részvételi adatai és eredményei a www.valasztas.hu oldalon követhetőek nyomon.

Az NVI az előzetes eredmény-adatokat a valasztas.hu oldalon folyamatosan fogja közzétenni, a nagy adathalmazra tekintettel azonban az adatösszesítést végző háttérendszerből történő adatátadás időpontja és a tényleges megjelenés között várhatóan 10-15 perc fog eltelni.

Különleges esetek a választásokon

Jelöltek hiányában elmarad a polgármester- és képviselőválasztás a Vas vármegyei Bozsokon; a településvezető és a képviselők személyéről időközi választáson dönthetnek majd a választók. Bozsokon a képviselőválasztásra egy jelöltet sem vettek nyilvántartásba, a polgármesterválasztásra nyilvántartásba vett jelölt pedig pénteken esett ki. A településen a helyi választási bizottság időközi választást fog kiírni, a szavazás eredetileg kitűzött napjától számított 120 napon belülre.

A legkisebb szavazókörökbe húsznál kevesebb választópolgárt várnak vasárnap a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament magyar tagjainak választásán. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Debréte a legkisebb szavazókör: itt 15 választót várnak az önkormányzati választásra és 13-at az európai parlamenti (EP-) választásra.

Az önkormányzati választás pénteken lezárt névjegyzékben egyébként 7 850 271 választópolgár szerepel, az európai parlamenti választáson pedig 7 803 555-en szavazhatnak. A szavazatszámláló bizottságokba 29 850 delegáltat jelentettek be a jelöltek és jelölőszervezetek.