William Anders űrhajós tragikus repülőgép-balesetben hunyt el

90 éves korában életét vesztette William Anders űrhajós, az Apollo 8 űrmisszió egyik tagja, amikor pénteken lezuhant az általa vezetett repülőgép az Egyesült Államok északnyugati partjainál, a San Juan-szigeteknél.

William Anders neve összeforrt az űrkutatás történetével, hiszen ő volt az egyik legénységi tagja annak az Apollo 8 űrszondának, amelyet 1968-ban indítottak útnak az Egyesült Államokból. A misszió során Anders társaival, Frank Borman-nal és James Lovell-lel együtt először hagyta el az emberiség a Föld gravitációs és mágneses mezőit, és kerülte meg a Holdat. Ezen az úton készítette el Anders azt a híres "Earthrise" (Földfelkelte) nevű űrfotót, amelyen a Föld és a Hold felszíne egyszerre látható színesben, és amely mérföldkőnek számít az űrfotózás történetében.

Az Apollo 8 űrszondát 1968-ban bocsátották fel az Egyesült Államokban. Az Apollo 8 legénységét Frank Borman parancsnok, William Anders holdkomp-pilóta és James Lovell parancsnoki modulpilóta alkotta. Ezzel az űrhajóval emberek először hagyták el a Föld gravitációs és mágneses mezőit, és először kerülték meg a Holdat.

Az Apollo–8 volt az amerikai Apollo-program második olyan küldetése, amelyben emberek indultak a világűrbe, és egyben az első olyan, amelyben megközelítették a Holdat. Az 1968. december 21-én startoló űrhajó karácsony napján állt Hold körüli pályára, és 10 keringésnyi időt töltött ott. A repüléshez először használták a Saturn V holdrakétát, így először próbálták ki emberek ezt a hordozóeszközt, ez volt a rakéta első teljesen sikeres repülése.

A legénység húsz óráig keringett a Hold körül, és főként a lehetséges holdi leszállóhelyek fényképezésével foglalatoskodott. Első alkalommal az űrhajózás történetében, több ízben adtak élő tévéadást az űrhajósok az űrből, köztük a legnagyobb hatást keltő karácsony esti adással, amelyben a Bibliából olvastak fel.

Anders 1955-ben végzett a Maryland állambeli Annapolisban, az Amerikai Haditengerészeti Akadémián. Ezt követően az amerikai légierőnél szolgált, majd 1962-ben a Wright-Patterson légibázison működő Air Force Institute of Technology-n szerzett mesterdiplomát nukleáris mérnöki szakon.

1963 végén a NASA több ezer jelentkező közül 14 embert választott ki az űrhajós testületbe, köztük William Anderst. Richard Nixon elnök 1969-ben nevezte ki Anders-t a Nemzeti Repülési és Űrtanács ügyvezető titkárává. 1996-ban feleségével, Valerie Andersszel megalapította a Heritage Flight Museumot a washingtoni Bellinghamben. Az Apollo 8 volt Anders egyetlen űrrepülése.

„Bill Anders az emberiségnek a legmélyebb ajándékokat nyújtotta, amelyeket egy űrhajós adhat. Elutazott a Hold küszöbére, és segített mindannyiunknak meglátni valami mást: önmagunkat. Megtestesítette a felfedezés tanulságait és célját. Hiányozni fog nekünk” – mondta Bill Nelson, a NASA igazgatója.