Ukrajna jelentős páncélos támogatást kap: több száz CV90-es harcjármű érkezik

Hollandia csatlakozott Svédország és Dánia kezdeményezéséhez, hogy CV90-es gyalogsági harcjárművekkel lássák el Ukrajnát, amelyek közül százával fognak Kijevbe érkezni.

Hollandia bejelentette, hogy részt vesz abban a projektben, amelynek keretében 230 darab CV90-es gyalogsági harcjárművet szállítanak Ukrajnának. A holland RTL híradása szerint a járművek gyártásában Hollandia mellett Dánia is közreműködik. A holland védelmi minisztérium szóvivője szerint a megrendelt járművek közül 180 darabot Hollandiában állítanak elő, és a gyártáshoz Hollandia és Dánia összesen 400 millió eurót biztosít, bár a projekt teljes költségvetése nem publikus.

A holland védelmi miniszter, Kajsa Ollongren pozitívan nyilatkozott a projekt határidőiről, és kiemelte, hogy a gyártás már meglévő holland vállalati kapacitásokon belül történik. A CV90-es harcjárművek szállításával Ukrajna a második legnagyobb mennyiségű nyugati gyalogsági harcjárművet kapja meg az amerikai M2 Bradley-k után.

A CV90-eseket a világ egyik legmegbízhatóbb gyalogsági harcjárműveként tartják számon, melyek Afganisztánban már bizonyítottak. Svédország korábban 50 darabot ajánlott fel Ukrajnának a legmodernebb C verzióból, amelyek közül hatot veszítettek el a harcok során.

A holland védelmi minisztérium nem csak a harcjárművek gyártására összpontosít, hanem egy másik tervcsomagot is bemutatott, amely a holland felszerelésgyártás növelését célozza. Ennek részeként a Patriot légvédelmi rendszerekhez szükséges rakétákat Németországban gyártják holland segítséggel, továbbá Hollandia 54 millió eurót fektet be saját használatú drónok fejlesztésébe. Ollongren szerint az ukrajnai háború rámutatott a drónok fontosságára. Emellett 25 millió eurót fordítanak a védelmi piacon megjelenő startupok támogatására.