Szekszárdi szülők aggódnak: nyomoz a rendőrség a tánctanár ügyében

Egy olvasói levél alapján a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központ egyik tánctanára ellen nyomozást indított a rendőrség, miután több szülő is azzal vádolta meg, hogy a tanár szexuális kapcsolatra próbálja rávenni a gyerekeket.

A Magyar Narancs szerkesztőségéhez eljuttatott levél szerint a szülők azzal vádolják a tánctanárt, hogy "tapogatja, csókolgatja, szexuális kapcsolatra próbálja meg" rávenni a kiskorúakat, és üzenetekben zaklatja őket. A tanár 10 év feletti gyerekekkel foglalkozik, és a szülők állítása szerint a problémát jelezték a tankerületnek, a táncegyesület vezetőjének, valamint a művelődési ház igazgatójának, aki a Fidesz-KDNP helyi polgármester-jelöltje, Berlinger Attila is, de eddig nem kaptak érdemi választ.

A Magyar Narancs megkereste az érintett feleket, de sem Berlinger Attila, sem a Szekszárdi Tankerületi Központ vezetője, Gerzsei Péter nem reagált a lap megkeresésére. A szülők tavaly feljelentést tettek a rendőrségen, és azóta több mint húszan tettek vallomást az ügyben.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Szekszárdi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen. A Magyar Narancs ügyészségi forrása szerint a Tolna Megyei Főügyészség elfogultságot jelentett be, így a nyomozást jelenleg a Baranya Megyei Főügyészség felügyeli. A Tolna Megyei Rendőrfőkapitányság az eljárás érdekeire tekintettel nem adott bővebb tájékoztatást az ügyben.