Németországban határellenőrzést vezetnek be

A migrációs válság hatására Németország a keleti határokon már meglévő ellenőrzéseket péntektől kezdve kiterjeszti, így a határátkelőknél mindenhol számítani lehet kontrollra.

A német szövetségi belügyminisztérium bejelentette, hogy a Franciaországgal, a Benelux-államokkal és Dániával közös határszakaszokon is bevezetik a közúti határellenőrzést, amely a labdarúgó Európa-bajnokság biztonságát hivatott szolgálni. Emellett átmeneti változásokra is sor kerül a repülőtereken és a kikötőkben, ahol a schengeni övezetből érkező utasokat is ellenőrizni fogják, akik egyébként szabadon léphetnének be az országba.

A közlemény szerint a határellenőrzések bevezetésének fő oka az iszlamista terrorizmus, a huligánok és a számítógépes támadások fenyegetése.

Nancy Faeser belügyminiszter már tavaly októberben elrendelte az állandó ellenőrzést a lengyel, a cseh és a svájci határokon, az embercsempészet elleni küzdelem és az illegális migráció korlátozása céljából, amit nemrég december közepéig meghosszabbítottak. A német-osztrák határon pedig már 2015 óta folyamatosan tartanak ellenőrzést, szintén a nemzetközi migráció miatt.

A Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió hírportáljának emlékeztetője szerint a németországi labdarúgó Európa-bajnokság június 14-től július 14-ig tart.

A német film és televízió nagyasszonyaként emlegették.

92 éves korában Svájcban elhunyt Ruth Maria Kubitschek színésznő, akit a „német film és televízió nagyasszonyaként” emlegetett a sajtó. A színésznő a hírek szerint rövid, súlyos betegség után búcsúzott az élettől.

Kubitschek évekig meghatározó szereplője volt a német televíziózásnak. Rendszeres szereplője volt a ZDF népszerű Álomhajó című sorozatának, játszott a Tetthelyben, és szerepelt A Guldenburgok öröksége című sorozatában, ahol Margot Balbeck szerepét alakította.

A színésznő 1931-ben született Csehszlovákiában, a mai Csehország területén található Komotau (Chomutov) városában, majd a háború után családjával Kelet-Németországba költözött. Ott tanult színészetet, és gyorsan az NDK televíziózásának sztárjává vált, mielőtt 1959-ben fiával együtt Nyugat-Németországba emigrált. Az NSZK-ban öt évtizeden át tartó tévés karrierben volt része, utolsó szerepét 2013-ban kapta. Ugyanabban az évben svájci állampolgárságot kapott, és utolsó éveit Asconában töltötte.