Hamarosan feltörhet az olaj Magyarországon - Mutatjuk a fúrási területet!

Jelentős mennyiségű olajat talált a Mol a 2022-ben felfedezett vecsési kőolajmezőn, a Vecsés-1 elnevezésű kút eredetileg napi 1300 hordó próbatermeléssel indult. A sikeres találatokra alapozva egy harmadik kút fúrását is megkezdik a szakemberek, nekünk pedig lehetőségünk volt arra, hogy megtekintsük a munkaterületet, sőt, magára a fúrótoronyra is feljutottunk. Ezen felül fontos információkat tudtunk meg a rövidesen termelésbe álló kútról és az újabb fúrásról is, többek között a Vecsés-1 várható kitermelési mennyiségéről és a kitermelés korlátairól beszéltek a szakemberek, az itt talált olaj minőségéről és hasznosíthatóságáról is szó volt, de az is kiderült, hogy mikor kezdhetik el a próbafúrásokat a harmadik vecsési olajkútnál.

A Mol nemrég újabb kutatófúrást mélyített Vecsésen a 2022-ben felfedezett kőolajmező további feltérképezésére. A januárban elkezdett fúrás 41 napig tartott és 2000 méteres mélységet ért el. A Vecsés-1 elnevezésű kút próbatermeltetése 2024. május 19-én kezdődött meg, a találat eredményeként a kút napi 1300 hordó próbatermeléssel indult. Az olajat közvetlenül a százhalombattai Dunai Finomítóba szállítják feldolgozásra, a Mol május végén úgy nyilatkozott, hogy a Vecsés-1 termelése a közeljövőben növekedhet. A Mol hamarosan megkezdi egy harmadik kút fúrását is a vecsési olajmezőn. A társaság az elkövetkező három évben közel 100 milliárd forintot tervez befektetni magyarországi kutatás-termelési tevékenységekbe.

Lehetőségünk volt személyesen is megtekinteni a helyszíni munkálatokat, ahol a Mol Magyarország vezetői körbevezettek minket a Vecsés-1 kőolajkútnál és az új próbafúrások várható helyszínén. Schubert Archibald elmondta, hogy a Vecsés-1 kút napi 1300 hordó próbatermeléssel indult, de a napokban sikerült bővíteni, és jelenleg napi 1500 hordó kitermelésére van kilátás. Ez Magyarországon a Mol második legnagyobb hozamú olajkútja lesz, amely körülbelül 1,7 százalékkal növeli a Mol-csoport teljes szénhidrogén-kitermelését és csaknem 13 százalékkal növeli a Mol Magyarország, illetve 7 százalékkal Magyarország kőolajkitermelését. A termelés felfuttatásának körülményeivel kapcsolatban egy szakértő a helyszínen elmondta, hogy maga a kitermelés egy fúvókán keresztül történik, a fúvóka méretének növelésével lehet fokozni a kitermelési volument. A vezető megismételte, hogy a második vecsési olajkút termelésbe állását követően, a sikeres találatokra alapozva egy harmadik kút fúrását is megkezdik a szakemberek (Vecsés-3 néven), ennek a kútnak a fúrása a hétvégén indul majd el. A vezető a Portfoliónak elmondta, hogy akárcsak a Vecsés-2 esetében, a harmadik kútnál is valamivel több, mint 50 százalékos a sikeres találat esélye.

A Vecsés-1 olajkúttal kapcsolatban felmerült kérdések és válaszok között szerepelt, hogy várható a későbbiekben a termelés felfuttatása, és hogy egy optimális termelési szint meghatározása a cél. A harmadik kút (Vecsés-3) termelésbe állását követően a termelési-és nyomásadatokból derül majd ki, hogy mekkora a tényleges olajkészlet a területen. A Dunai Finomító tudja kezelni az új mennyiséget, nincsenek kapacitásproblémák, minden infrastrukturális körülmény adott ahhoz, hogy feldolgozza a kitermelt olajat a finomító. A mészköves kőzetből 2000 méteres mélységben termelt olaj sűrű, nehéz, és a dermedési pontja 36 Celsius-fok. A vecsési találat esetében egy magas paraffintartalmú nyersanyagról van szó, amelyből olyan termékeket is elő lehet állítani, mint például a motorolaj, különféle waxok, vagy a gépgyártásban szükséges kenőolaj. A jövőre tekintve az új koncessziós lehetőségek lesznek érdekesek a társaság számára, idővel a kutatási területek kiterjesztése lesz a cél. A geotermikus program felfutása lesz izgalmas a következő időszakban, ezen belül négy területen fogja megkezdeni a kutatást Magyarországon a Mol.