Lékai-Kiss Ramóna a hirtelen jött siker hatásairól és annak kezeléséről beszélt

Lékai-Kiss Ramóna, a Barátok közt egykori sztárja bevallotta, hogy a sorozatból való ismertség kezdetben a fejébe szállt, de szülei és férje, Lékai Máté időben "leültették".

A Veszprémben felfedezett fiatal tehetség eredetileg visszautasította a modellügynökséget, de amikor megtudta, hogy színészi feladatok is szóba jöhetnek, érdeklődni kezdett. A sikeres meghallgatás után nem sokkal megkapta a Barátok közt Szentmihályi Zsófi szerepét, ami gyorsan országos ismertséget hozott számára. Egy év alatt Budapestre költözött, és önálló életet kezdett egy albérletben, saját keresettel.

A hirtelen jött siker azonban megváltoztatta a viselkedését. „Volt, hogy úgy mentem haza, hogy nem köszöntem a szüleimnek. Csak ledobtam a cuccom, és indultam is el otthonról. Ez volt az a pillanat, amikor elkaptak a szüleim, és leültettek. Kaptam egy nagy fejmosást" – mesélte a színésznő. Hozzátette, hogy a siker gyakran fejbe száll az emberekkel, de fontos, hogy legyenek olyanok a környezetükben, akik segítenek megőrizni a realitásérzéküket.

Lékai-Kiss Ramóna hálás szüleinek, hogy időben észbe kaptak, és segítettek neki abban, hogy "ember maradjon" a népszerűség ellenére is. A színésznő egy korábbi interjújában úgy nyilatkozott, hogy a Barátok közt miatt sokan a mai napig Zsófinak szólítják őt az utcán, hiszen a népszerű sorozatban az ő karakterét alakította. Édesapja féltette is attól, hogy a hirtelen jött hírnév a fejébe száll, az aggodalma pedig be is igazolódott, főként azt követően, hogy Raminak saját keresete és budapesti albérlete lett. Az édesanya utólag be is látta, hogy akkoriban nem állt két lábbal a földön.

"Én hiszem egyébként – és most nem magamat mentegetem –, hogy ha valakit siker ér, legyen az képernyős, anyagi, üzleti, bármilyen, akkor hajlamosak vagyunk arra, hogy picit elszálljon velünk a ló. Nem tudunk mit kezdeni a hirtelen jött sikerrel. A kérdés már csak az, hogy vannak-e a közegünkben, a családban vagy a baráti társaságban olyan személyek, akik visszahúznak a földre. Hálás vagyok a szüleimnek és a férjemnek azért, hogy ez akkor megtörtént, és én ember maradtam" – magyarázta a Digital Hungarynek Rami.

Lékai-Kiss Ramóna azt mondta, a szülein kívül a férje, Lékai Máté az, aki lehúzza a földre, ha szükséges. Hozzátette: már nem attól kell félni, hogy megbolondítja a siker, és esetleg nem szépen beszél a körülötte lévőkkel, vagy sztárallűrjei lennének. "Inkább pont a másik oldala veszélyes. Annyira kompenzálok az ismertség miatt, hogy huszonnyolcszor bocsánatot kérek, mindenkit magam elé engedek, és én kicsit elveszem a végére ebben a dologban. Ilyen oldalról kell magam koordinálni" – fejtette ki a színésznő.