Romániai minimálbér-emelés

Július elsejétől jelentősen emelkedik a romániai minimálbér, amely így meghaladja a magyarországi legalacsonyabb béreket. Csütörtökön a román kormány döntése értelmében a bruttó minimálbér 3300 lejről 3700 lejre, míg a nettó értéke 2079 lejről 2363 lejre nő.

Idén ez már a második béremelés Romániában; januárban a bruttó minimálbér 10 százalékkal, 3000 lejről 3300 lejre emelkedett. A legfrissebb emelés közel 1,87 millió embert érint a szomszédos országban.

A magyar fizetőeszközre átszámítva a romániai bruttó minimálbér júliustól körülbelül 290 ezer forintra, a nettó pedig 185 ezer forintra nő. Ezzel szemben Magyarországon a tavaly decemberi 15 százalékos emelés után a bruttó minimálbér 266 800 forintra, a nettó 177 422 forintra emelkedett.

Ez azt jelenti, hogy július 1-től Romániában mind a bruttó, mind a nettó minimálbér magasabb lesz, mint Magyarországon. A V4-es országok közül jelenleg csak a szlovákiai nettó minimálbér marad el a magyar értéktől.

Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülésen elmondta, hogy az üzleti szféra képviselőinek igénylésére az eddigi 200 lejről 300 lejre növelik a minimálbér adómentes összegét. „Az alkalmazottak gyakorlatilag havi 284 lejjel több pénzt kapnak” – idézi a portál a kormányfőt.

A román minimálbérrel kapcsolatban már létezik egy olyan rendelkezés, hogy 24 hónap után a munkáltató kötelezően meg kell emelje az addig minimálbért kereső alkalmazott bérét.

2023-ban a román nettó átlagbérek megelőzték a magyarokat az Eurostat adatai szerint. Tavaly már csak a román társadalom alsó harmada keresett rosszabbul, mint a magyar alsó 30 százalék. Az alacsonyabb romániai árszínvonal miatt vásárlóerő-paritáson számolva már korábban is előzte a magyar legkisebb fizetés értékét, ami egyszerűen megfogalmazva azt jelenti, hogy az alacsonyabb összegű román minimálbérből is több mindenre futotta, mint a magasabb magyarból.