Hanga Ádámék a pályán kívül nyerték meg a szerb bajnokságot

Hanga Ádám és a Crvena zvezda kosárlabdacsapata a szerb bajnokság döntőjének félbeszakadt második mérkőzése után, a liga döntése értelmében bajnok lett.

A szerda esti döntő második mérkőzése a harmadik negyedben szakadt félbe, mert a Partizan szurkolói inzultálták a Crvena zvezda elnökét és családját, valamint Aleksandar Vucic köztársasági elnököt. A játékvezetők először a csarnok kiürítését rendelték el, azzal a szándékkal, hogy a szurkolók távozása után folytatódik a mérkőzés, azonban egy órás várakozás után a befejezést péntek estére halasztották. A liga igazgatója mégis még aznap este bejelentette, hogy a Crvena zvezda 20-0-s eredménnyel győzött a mérkőzésen.

A liga csütörtök éjjel hivatalosan is megerősítette, hogy a döntőt 2–0-ra a Crvena zvezda nyerte meg, és a kupát már át is adták a csapatnak. Ezzel a Crvena zvezda sorozatban kilencedik, összesen pedig huszonnegyedszer koronázódott meg szerb bajnokként.

Hanga Ádám, aki jelenleg sérülése miatt lábadozik, az M1-nek adott nyilatkozatában beszélt jövőjéről. Elmondta, hogy opciós szerződése van, amely mind a csapatnak, mind neki lehetőséget ad a döntésre. Hozzátette, hogy a szezon lezárása után ülnek majd le tárgyalni, és reméli, hogy olyan megoldást találnak, ami mindkét fél számára a legmegfelelőbb lesz.