Segélyszervezetek dolgozóit ejthették túszul jemeni hútik

Legalább kilenc ENSZ-alkalmazottat és más segélyszervezetek dolgozóit ejthették túszul jemeni húti lázadók pénteken, eddig tisztázatlan körülmények között - jelenti az AP.

A fogvatartottak között a világszervezet emberi jogi és élelmezési programjának dolgozói és küldöttei is lehetnek, és egyikőjüknek a feleségét is elfogták. A hútikon egyre nagyobb a gazdasági nyomás az Egyesült Államok február óta tartó légicsapásai miatt. Az Irán által támogatott jemeni hútik rendszeresen támadják a Vörös-tengeren közlekedő – szerintük Izrael felé tartó vagy Izraelt védő – kereskedelmi és hadihajókat, tavaly november óta harmincnál is több támadást intéztek a hajók ellen.

Az ENSZ és más segélyszervezetek alkalmazottait négy jemeni tartományban - Amranban, Hodeidában, Szadában és a fővárosban, Szaanában - ejthették túszul. Az amerikai hadsereg február elején indított légicsapásokat Irakban és Szíriában az iráni Forradalmi Gárdához köthető, vagy támogatását élvező célpontok ellen, és hatástalanított több kilövésre készülő húti drónt a Vörös-tenger és az Ádeni-öböl jemeni részén.

Az akció megtorlás volt azért a jordániai támadásért, amiben három amerikai katona meghalt, mintegy negyven pedig megsebesült. A „huszonkettes torony” katonai bázis elleni dróntámadást az Iszlám Ellenállás nevű ernyőszervezet vállalta magára, amely kiképzésüket, finanszírozásukat és fegyvereiket az iráni hadseregnek köszönheti. A merényletben bevetett drón nagyon hasonló volt azokhoz az eszközökhöz, amikkel Irán Oroszországot fegyverezte fel az Ukrajna elleni invázióhoz. Az amerikai katonák voltak a közel-keleti konfliktussorozat első olyan amerikai áldozatai, akik nem valamilyen balesetben, hanem ellenséges fegyveresek támadásában haltak meg.