Komoly diplomáciai feszültség Kína és India, valamint Tajvan között

Komoly diplomáciai feszültség alakult ki Kína és India, valamint Tajvan között, miután a tajvani elnök gratulált Narendra Modinak az indiai választásokon elért győzelméhez. Peking aggodalmát fejezte ki az üzenetek miatt, és figyelmeztetéseket fogalmazott meg Újdelhi felé.

A South China Morning Post beszámolója szerint Laj Csing-tö tajvani elnök szerdán nyilvános üzenetben gratulált Narendra Modinak az egymást követő harmadik győzelméhez az indiai választásokon. Az Indiai Néppárt (BJP) vezetője, Modi a korábbiaknál kisebb sikert ért el, de Laj üzenetét megköszönte. Ez a diplomáciai gesztus azonban Kínában komoly aggályokat váltott ki, mivel attól tartanak, hogy ez beavatkozást jelent a kínai belügyekbe.

Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy India ünnepélyes politikai kötelezettségvállalást tett az „egy Kína-politikával” kapcsolatban, és figyelmeztette őket, hogy legyenek éberek Tajpej politikai összeesküvésével szemben.

Laj Csing-tö üzenetében kiemelte, hogy várja az együttműködést és a kapcsolatok megerősítését India és Tajvan között, mire Modi is hasonló reményét fejezte ki a válaszában.

A konfliktus hátterében az áll, hogy Peking Tajvant saját területének tekinti, és a sziget vezetését szeparatistának bélyegzi. Az új tajvani elnök május 20-án lett ceremoniálisan beiktatva, amire válaszul Kína hadgyakorlatot indított a sziget körül. Emellett Kína és India között is feszült a viszony, mivel a Himalájában húzódó határvonal miatt nézeteltérések vannak, amelyek 2020-ban összecsapásokhoz vezettek, több katona halálával.

India arra készül, hogy hatalmas fejlesztésekkel építse meg a világ egyik legerősebb haditengerészetét. Az ambiciózus tervekben akár öt vagy hat repülőgép-hordozó megépítése is szerepel – írja a South China Morning Post. India védelmi minisztere, Rajnath Szingh még 2024 májusában tett egy erőteljes kijelentést arra vonatkozóan, hogy milyen tervei vannak Újdelhinek a haditengerészeti fejlesztéseket illetően a jövőben. A tárcavezető azt mondta, hogy „még legalább öt-hat új repülőgép-hordozót építenének”. Az Indiai Haditengerészet jelenleg két, egyenként 45 ezer tonnás repülőgép-hordozót üzemeltet, amelyeket 2014-ben és 2022-ben állítottak hadrendbe.

A kijelentés nem sokkal azt követően hangzott el, hogy Kínában megtette a próbaútját az ország legújabb, harmadik repülőgép-hordozója. India nem akar lemaradni a versenyben, ezért igyekszik tartani a lépést a fegyverkezési versenyben. Peking azt tervezi, hogy 2035-re már összesen hat ilyen típusú hadihajója lesz, ezzel folyamatosan zárkózik fel majd a tizenegy darabos repülőgép-hordozó flottával rendelkező Egyesült Államokhoz. Bár Peking elsősorban az amerikai haditengerészeti képességeket tekinti riválisnak, a fejlesztések Indiában is aggodalmakat okoznak, mivel attól tartanak, hogy Kína túl nagy befolyásra tehet szert az indo-csendes-óceáni térségben.

India az elmúlt években egyre szorosabb kapcsolatot kezdett ápolni az Egyesült Államokkal, Újdelhi megállapodott Washingtonnal a védelmi együttműködésről is. Ennek lényege, hogy a két ország együttesen lépjen fel a kínai katonai növekedés ellen. Anushka Saxena, a The Takshashila Institution kutatási elemzője szerint a megépítendő hat hajó azt jelentené, hogy majdnem tízre emelkedne a repülőgép-hordozók száma az indiai haditengerészetben. Szerinte ez egyértelműen túlzás lenne, a reális mennyiséget összesen öt-hat nagyméretű hadihajó körül látja. Hozzátette, ennek elérése is minimum 25-30 évet igényelhet. Az sem elhanyagolható szempont, hogy hatalmas költségei vannak a repülőgép-anyahajóknak, az INS Vishal várhatóan 6-8 milliárd dollárba fog kerülni.