Borbély Alexandra a félelmeivel küzdött meg legújabb filmje kedvéért

Borbély Alexandra a Reggeli műsor vendégeként beszélt arról, hogy legújabb filmje, a The Hungarian Dressmaker bekerült az 58. Karlovy Vary Filmfesztivál versenyprogramjába, és a forgatás során szembe kellett néznie a félelmeivel.

Az Iveta Grófová által rendezett szlovák-cseh-magyar koprodukcióban a színésznő egy fiatal özvegy szerepét alakítja, ami komoly kihívások elé állította. Borbély elmondása szerint a film története erős és fordulatos, és számos új készséget kellett elsajátítania a szerep kedvéért. „Meg kellett tanulnom kecskét fejni, kaszáltam ebben a filmben, de azt egyszer máshol már megtanultam. Van egy madárfóbiám is, és ebben a filmben Marikának tyúkjai vannak, akikkel elég gyakran lép kontaktusba. Úgyhogy mindenféleképpen kihívás volt ez a szerep” – osztotta meg tapasztalatait Borbély.

A színésznő hozzátette, hogy a film forgatása során több nyelven is helyt kellett állnia, de a lelki megpróbáltatásokat tartotta a legnehezebbnek. Borbély Alexandra számára eddig az életében a legfontosabb szerep az anyaság volt, így örömét fejezte ki, hogy ismét bizonyíthatta színészi tehetségét. A The Hungarian Dressmaker forgatása a várandóssága előtt zajlott, azonban az utómunkálatok miatt csak most kerül bemutatásra. A színésznő tervei szerint ősszel újabb forgatásokra utazik Litvániába, ahol valószínűleg ikreit is magával viszi, míg férje, Nagy Ervin a gyerekekre vigyáz majd.