A világ legnagyobb űrrakétájának sikeres tesztrepülése

Először hajtott végre sikeres tesztrepülést a Starship, a világ legnagyobb űrrakétája, melynek célja, hogy embereket juttasson a Holdra, majd a Marsra.

A SpaceX által kifejlesztett, 120 méternél is nagyobb űrrakétát és űrhajóegységet Dél-Texasból, a Boca Chica kilövőállomásról indították útnak az egyórás repülésre. A jármű a terveknek megfelelően, két részre válik szét, és sikeresen tért vissza a tenger felszínére. Az indítást követően a rakéta hajtóműegysége levált, és a Mexikói-öbölbe zuhant.

A Starship másik része, az űrhajóegység, körülbelül 210 kilométerre távolodott el a Földtől, és elérte az óránkénti több mint 25 700 kilométeres sebességet. A légkörbe való visszatérés során a hőhatás miatt több eleme levált, de az űrhajó működőképes maradt, és az Indiai-óceán vizében érte el a felszínt, miközben folyamatosan kapcsolatban állt az irányítóközponttal.

Ez a sikeres tesztrepülés a Starship negyedik felbocsátása volt, az előző három kísérlet során a rakéta felrobbant vagy szétvált a légkörbe való visszatérés során. Az első felbocsátás 2020 április 20-án történt, amely sikeresen indult, de nem sokkal később felrobbant. A következő két kísérlet, novemberben és idén márciusban, szintén robbanással vagy széteséssel végződött.

A SpaceX sikeres tesztrepülése egy nappal követte a Boeing Starliner űrhajóegységének sikeres indítását, amelyet többszöri halasztás után a Kennedy Űrközpontból bocsátottak fel, és két asztronautát szállított a Nemzetközi Űrállomásra. A NASA részleteket is közölt a Boeing Starliner kapszulájának héliumszivárgásáról, amely szerdán indult első legénységi küldetésére az ISS-re.

A NASA 2021-ben a Starshipet választotta az Artemis programhoz, amelynek célja, hogy 1972 óta először juttasson embereket a Holdra, és végül a következő évtized vége előtt a Marsra. Januárban a NASA bejelentette, hogy az Artemis III tervét, amely négy űrhajóst, köztük az első nőt juttatná a Hold felszínére, legalább 2026 szeptemberéig elhalasztották. A SpaceX fejlesztés alatt álló leszállóegysége a Holdra való leereszkedés előtt a Föld körüli pályán találkozik majd az űrhajósokkal.

A SpaceX a NASA-val való társulás óta szerves részévé vált a fellendülőben lévő, következő generációs kereskedelmi űriparnak. Több mint 50 embert juttatott fel eddig a világűrbe saját Falcon rakétáival és Dragon kapszuláival, és úttörő szerepet játszott az internetet biztosító Starlink műholdlánc létrehozásában, amely átalakította a világ távoli területeinek kommunikációját.

(Borítókép: A SpaceX űrhajója elindítja negyedik repülési tesztjét a vállalat Boca Chica rakétakilövőállásáról az Egyesült Államokban, a texasi Brownsville közelében 2024. június 6-án. Fotó: SpaceX / Handout / Reuters)