A NATO legnagyobb tengeri hadgyakorlata kezdetét veszi

Tizenkilenc NATO-szövetséges, több mint 50 hajó és 85 repülőgép, valamint közel kilencezer fős személyzet vesz részt a Baltic Operations 2024 (BALTOPS 2024) hadgyakorlaton, amely június 7-20. között zajlik a Balti-tengeren. A gyakorlat kiemelkedő jelentőségű a védelmi szövetség számára, és a térség biztonságának megerősítését célozza.

A BALTOPS 2024 a NATO elsőszámú tengeri hadgyakorlata a balti térségben, amelyet az Amerikai Egyesült Államok Európai Haditengerészeti Erőinek parancsnoka 1971 óta évente rendez meg és támogat. A gyakorlat célja, hogy alkalmazkodjon a jelenlegi és jövőbeli dinamikus biztonsági környezethez, és demonstrálja a NATO elkötelezettségét a regionális béke és biztonság mellett.

A műveletben részt vevő négy kétéltű hadműveleti csoport és többnemzeti hadműveleti egység a Balti-tengeren a kétéltű és az aknaelhárító erők legnagyobb összevont NATO koalícióját alkotják. Idén először az Egyesült Államok Indo-csendes-óceáni Parancsnokságához rendelt haditengerészeti eszközök is részt vesznek a gyakorlaton.

A tengeri és légi erők a korábbi alkalmakhoz hasonlóan közös gyakorlatokat végeznek, mint például az orvosi evakuálás, a közös személyi mentés, a légvédelem, a tengeri elzáró műveletek, a tengeralattjárók elleni harc és az aknaelhárítás. Emellett kétéltű műveleteket is végrehajtanak, hogy erősítsék kollektív képességeiket és fokozzák a szövetségesek és partnerek közötti kohéziót.

Johnny Stringer légimarsall, a NATO Szövetséges Légierő Parancsnokságának parancsnokhelyettese szerint a BALTOPS 24 a NATO-szövetségesek dinamikus biztonsági környezetben való mozgékonyságának demonstrációja, amely a stabil balti térség fenntartása érdekében több területet érintő műveletek gyakorlásán keresztül határozott üzenetet küld a potenciális ellenfeleknek.

A gyakorlat aktualitását növeli, hogy Svédország, Finnország és Litvánia aggodalmát fejezte ki egy, az orosz védelmi minisztérium honlapján megjelent, majd később törölt dokumentum miatt, amely szerint Oroszország a Balti-tengeren kívánja kiterjeszteni területeit.

A NATO fokozott figyelmet fordít a Balti-tengerre

A NATO és szövetségesei 2023 óta fokozzák a járőrözést a Balti-tengeren, beleértve a tengeri járőrrepülőgépekkel és a NATO AWACS repülőgépeivel végzett további megfigyelő és felderítő repüléseket is. Az Összhaderőnemi Expedíciós Erők (JEF) júniusban egy hónapig tartó katonai védelmi tevékenységsorozatba kezdtek, amelynek során több tengeri és légi egység is hozzájárul a létfontosságú tengeralatti infrastruktúra biztonságához Észak-Európában.

Repülős taktikai hadgyakorlatot is tartanak a Top Gun mintájára

Németország délnyugati része felett kilenc NATO-szövetséges ország több mint 30 vadászrepülőgépe és több mint 60 vadászpilótája vett részt a Ramstein 1v1 vadászversenyen, amelyet az amerikai haditengerészet Top Gun 1v1 rendezvénye ihletett. A pilóták barátságos versenyen mérik össze tudásukat a vadászgépek alapvető manőverezési képességeinek csiszolása érdekében.

Johnny Stringer légimarsall szerint a Ramstein 1v1 esemény kiemelkedő volt, és a NATO légiereje által biztosított erő elrettent az agressziótól, valamint biztonságban tartja Európát és az Észak-atlanti-óceánt.