Történelmi lépés a kormánytól, ezzel minden számítást felülírtak

A kormány bejelentette, hogy lezárult a rendszerváltás utáni időszak legösszetettebb és legnagyobb értékű gazdasági tranzakciója, így újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér. A vételár 3,1 milliárd euró volt, ami jelentős megtakarítást jelent az infláció figyelembevételével, hiszen 2021-ben az eladók még 5 milliárd euróra tartották a portékájukat.

„Gratulálok! Önnek a vagyona megnőtt, több mint 100 ezer forinttal. Több vagyona van, mint tegnapelőtt volt, hiszen a reptér állami tulajdonba került” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió riporterének a szokásos péntek reggeli interjújában. A magyar állam 80 százalékos, míg a francia társbefektető VINCI 20 százalékos tulajdonrészt szerzett a Budapest Airport Zrt.-ben.

A tranzakció előzményeként több tárgyalási kör is megvalósult, korábban Fellegi Tamás fejlesztési miniszter is próbálkozott a visszavásárlással, és 2021-ben egy magyar konzorcium is tett ajánlatot. A befektetői körben az államot a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. képviselte, míg szakmai partnerként a VINCI Airports vett részt, amely a világ 65 repülőterének üzemeltetésében érintett.

A tranzakció két lépcsőben történt, először a repteret üzemeltető konzorciummal, majd a hitelezői körrel kellett megállapodni. A korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hosszú lejáratú hitel meghosszabbításra került.

A vételár 16,5-ös vételi ár/EBITDA rátát jelent, ami az elmúlt évek repülőtéri akvizícióihoz képest fair árazásnak tekinthető. A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. többek között az Erste Bank Hungary Zrt.-ben és a Yettel Magyarországban meglévő tulajdonrészét értékesítette, valamint csökkentette részesedését a hazai VIG társaságokban, így több mint 700 millió eurós bevétel állt rendelkezésre a repülőtér visszavásárlásának finanszírozására.

A Budapest Airport magas jövedelmezőséggel működött az elmúlt években, 2022-ben 76,6, 2023-ban pedig 74 milliárd forintos adózott eredményt ért el. A repülőtér komoly fejlesztések előtt áll, többek között a cargo bázis további fejlesztése és a Liszt Ferenc reptér intermodális központtá fejlesztése szerepel a tervek között.

A fejlesztések nem csak kiadási oldalon jelentenek tételt, hanem megrendeléseket és munkahelyeket is teremtenek, ezen keresztül növelve a gazdasági teljesítményt. A magyar állam partnere a működtetésben a világ egyik legnagyobb és leghatékonyabb reptér üzemeltetője, a VINCI, amely garanciát jelenthet a fejlesztések színvonalára.