Vastagbélszűrési program indul szépkorúaknak

A vastagbélszűrési programot, amelyet eddig pilot projekt keretében teszteltek, most kiterjesztik az 50-70 éves korosztályra Magyarországon.

A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára, Takács Péter bejelentette, hogy a kétévenkénti vastagbélszűrés a korábbi pilot program után országos szinten is elérhetővé válik az 50-70 év közötti lakosság számára. A kormány a szűrőprogramra idén 1,4 milliárd forintot, jövőre pedig hárommilliárd forintot különített el.

Takács hozzátette, hogy a kormányzat tervezi egy általános egészségfelmérés bevezetését is a munkaképes korú lakosság körében, amelyet ötévente ingyenesen kívánnak biztosítani, hasonlóan a menedzserszűrésekhez.

Müller Cecília országos tisztifőorvos kiemelte, hogy a vastagbélrák a harmadik leggyakoribb daganatos megbetegedés Magyarországon és világszerte is. Hozzátette, hogy a betegség korai felismerése és kezelése életmentő lehet, mivel a vastagbélrák egy jól szűrhető betegségtípus.