Joe Biden egészségügyi állapotáról szóló részletes jelentés

A The Wall Street Journal egy terjedelmes cikket közölt Joe Biden amerikai elnök egészségügyi állapotáról, amely szerint az elnök mentális állapota egyre romlik.

A lap szerint több olyan személy is megerősítette ezt, akik személyesen találkoztak az elnökkel, és többségük aggasztónak látja a helyzetet. Biden nyilvános elszólásai és bakijai már korábban is előfordultak, és ezeket politikai ellenfelei fel is használták ellene. A The Wall Street Journal cikke újdonságot jelent abban az értelemben, hogy az elnök munkájára rálátó személyek beszéltek a lapnak a zárt ajtók mögötti megbeszélésekről. Összesen 45 kongresszusi és fehér házi tisztviselőt kérdeztek meg, akik közül többen is a kognitív képességek hanyatlásáról számoltak be.

Egyesek szerint Biden olyan halkan és erőtlenül beszél a zárt ajtós megbeszéléseken, hogy sokan nem értik, mit mond, mások szerint pedig egyre kevésbé képes felfogni a fontos politikai részleteket, és jegyzetekre, valamint segédeire hagyatkozik.

A Fehér Ház próbálja eltitkolni az elnök állapotát, és több demokrata képviselő is megosztotta az interjúk hangfelvételeit a Fehér Házzal, majd később arra kérték az újságírókat, hogy az anyagban Biden erősségeire helyezzenek nagyobb hangsúlyt.

Az egyik forrás szerint egy januári kongresszusi tárgyaláson, amely az ukrajnai segélyek finanszírozásáról szólt, Biden olyan lassan mozgott, hogy csaknem 10 percig tartott az üdvözlés, és a megbeszélés csak ezután kezdődhetett el. A segélyek finanszírozásáról szóló tárgyaláson Biden gyakorlatilag csak jegyzeteit olvasta fel, és általánosságban beszélt arról, hogy miért kell pénzt adni Ukrajnának.

A lap szerint Biden több zárt körű megbeszélésen is másra hárította a válaszadást, amikor kérdéseket tettek fel neki, és gyakorlatilag nem is volt részese sok megbeszélésnek. Nyilvános bakijai között szerepel, hogy az év elején azt mondta, nemrég beszélt a 1996-ban elhunyt francia elnökkel, Mitterranddal, vagy amikor összekeverte Mexikó és Egyiptom elnökét.

Egy találkozón Mike Johnson republikánus képviselőházi elnöknek kellett felvilágosítania Bidet a saját kormányzatának egy politikai lépéséről, amely a cseppfolyósított földgáz exportálására vonatkozó jövőbeli engedélyek kiadásának leállítását érintette.

A Fehér Ház cáfolja a jelentést, és több fehér házi tisztviselő és demokrata politikus politikailag motivált támadásként állítja be az elnök állapotáról szóló anyagot. Andrew Bates, a Fehér Ház egyik szóvivője szerint fontos, hogy minden nézőpont képviselve legyen, és a cikk „hamis és politikailag motiváltnak” állításokat tartalmaz. Az Axios szerint Bates később azt is közölte, hogy meglepő, hogy a The Wall Street Journal rendkívüli hírként kezeli a republikánusok hamis állításait, amelyeket már évek óta hangoztatnak a Fox News-on.