20 éve hunyt el a legendás primadonna – Rökk Marika örökségéből él a lánya

Húsz éve hunyt el Rökk Marika, a legendás operettprimadonna, aki nem csak a budapesti színpadokon, de a Moulin Rouge-t, a Broadway-t és a német filmipart is meghódította. Gabriele Jacoby, az egyetlen lánya, a nagyszülőknél nevelkedett, míg édesanyja a világot járta.

Gabriele Jacoby gyerekként keveset látta roppant sikeres édesanyját, aki folyamatosan utazott és dolgozott, mindössze egyszer-kétszer tudott hazalátogatni az évben. Jacoby a nagymamájánál nevelkedett, egészen tizenhét éves koráig, a haláláig. Ő is a színészetet választotta hivatásul, és elmondása szerint az első évek gyötrelmesek voltak, mivel mindenki egy második Rökk Marikát akart látni, és legalább tíz évbe telt, míg sikerült megtalálnia a saját identitását.

Rökk Marika lánya szerint édesanyja nehezen fordított hátat a színpadnak, még 80 éves korában is fellépett a Budapesti Operettszínházban. Utána már egyre kisebb fellépéseket vállalt, de rengeteg rajongója volt, akik unszolták, hogy ne hagyja abba. Jacoby emlékezett egy nagy beszélgetésre édesanyjával, nem sokkal a halála előtt, ahol épp ezt a témát járták körül.

Gabriele Jacoby azt is elárulta, hogy édesanyja nemcsak első díjazottja volt a német Bild und Funk tv-magazin által 1948-ban alapított Bambi-díjnak, hanem a névadója is. A díjat összesen négyszer ítélték Marikának, sőt 1998-ban még egy tiszteletbeli díjat is kapott. A színésznő máig édesanyja egykori otthonában él, bár korábban megfordult a fejében, hogy eladja a közel 400 négyzetméteres, Bécs melletti villát.

Gabriele Jacoby asszony elmondta, hogy élete két éve nagyot változott, a férjénél kialakult a Parkinson-kór, ami egyéb problémákat is hozott magával. Azóta állandó felügyeletre szorul, és két ápolónő felváltva segít az ellátásában. Ők szintén a villában laknak, és a férjének is külön szobája van. A helyzet elkeserítő, sok pénzt emészt fel az ápolók fizetése, amit nem tudna kifizetni a várostól kapott bevételből, ezért az édesanyja örökségéből tartja fenn magukat.

Jacoby asszony kevés szabadideje ellenére karitatív tevékenységet is folytat. A Hilde Wagener-Künstlerheim művészek idősek otthonának elnökeként segíti az intézmény működését, és az állatvédelem is a szívügye. Hosszú évek óta foglalkozik az állatvédelemmel, és az Anima Life alapítvánnyal rengeteg kutyát mentettek meg. Jelenleg egy komoly projektben vannak, keresnek egy magyarországi ingatlant, ami nincs messze az osztrák határtól, és szeretnének ott kialakítani egy ideiglenes otthont kutyáknak.