Fico: Megbocsátok a támadómnak

Robert Fico szerint az ellenzék aktivistája volt az az ember, aki merényletet követett el ellene, és most megbocsát neki. Ez az első alkalom, hogy a szlovák miniszterelnök kamera elé állt május 15-e óta, amikor is merénylet áldozata lett.

Robert Fico a Facebook oldalán közzétett videóban beszélt arról, hogy május 15-én Juraj Cintula öt lövést adott le rá a nyitrabányai kultúrház előtt. A támadás után Fico a földre zuhant, testőrei gyorsan cselekedtek, autóba tették és a városi kórházba szállították, ahonnan mentőhelikopterrel vitték tovább Besztercebányára. Ott életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A támadóját, Juraj Cintulát előre kitervelt, bosszúból elkövetett gyilkossági kísérlettel gyanúsítják. Fico hosszú időt töltött a besztercebányai kórházban, de most már a pozsonyi Szent Mihály Kórházban ápolják, ahol ambuláns kezelésben részesül.

A miniszterelnök köszönetet mondott az orvosoknak és az egészségügyi dolgozóknak, akik a gyógyulását segítették, és bejelentette, hogy tervei szerint fokozatosan visszatér a munkába június végére vagy július elejére. Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes szerint Fico egészségi állapota tovább javult, és a gyógyulás gyorsabb lehet a korábban feltételezettnél. A kezdetben tapasztalt komoly komplikációk többsége elmúlt, és jelenleg a gyógyulás folyamatával kapcsolatos kérdések merülnek fel.

Fico kijelentette, hogy nem érez gyűlöletet támadója iránt, nem tesz jogi lépéseket ellene és nem kért kártérítést. „Itt az ideje, hogy megtegyem az első lépést. A megbocsátás. Nem érzek gyűlöletet az iránt az idegen iránt, aki meglőtt engem” – mondta a videóban. Hozzátette, hogy a támadót, akit a politikailag sikertelen és frusztrált ellenzék gonosz hírnökének nevezett, nem tervezi perelni, és nem kíván tőle kártérítést sem. Fico elmondta, hogy súlyos egészségkárosodást szenvedett a támadás következtében, és hosszú felépülés vár rá, de megbocsát a támadójának, akit politikai nézetei miatt próbáltak meggyilkolni.

Robert Kalinák beszámolt arról is, hogy előkészületben van, és előreláthatóan a jövő hétfőn kerül majd a koalíciós tanács elé az a törvényjavaslat-csomag, amely "merénylettörvény" néven vált ismertté, és amelynek bejelentett célja, hogy olyan intézkedéseket foganatosítson, amelyek biztonságosabbá tehetik a foglalkozásuk végzésével összefüggésben gyűlölet célpontjává váló személyeket. A javaslat egyebek mellett korlátozná azt, hogy mely helyszíneken lehet tüntetéseket tartani.

Matus Sutaj Estok belügyminiszter szerdán bejelentette: a merényletet követően bevezetett fokozott biztonsági intézkedéseket továbbra is fenntartják, s azok legkevesebb az újonnan megválasztott államfő – Peter Pellegrini – június 15-re tervezett hivatalos beiktatásáig érvényben maradnak. A Robert Fico ellen elkövetett merénylet óta kiemelt védelemben részesülnek mind a kormánykoalíció, mind pedig az ellenzék pártjainak képviselői.

Cikkünk frissül...