Budapesten garázdálkodó külföldi betörőpár őrizetben

Egy külföldi házaspár, akik egy józsefvárosi hotelben szálltak meg, több bűncselekményt is elkövettek Budapest belvárosában. Betörtek egy pékségbe, egy jógastúdióba, és egy budai lakásba is, ahonnan összesen hatmillió forint értékű ruhákat és személyes tárgyakat tulajdonítottak el. Emellett a hotel teraszáról is elloptak egy laptopot, és több értékmegőrzőt, illetve tárolót is feltörtek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint május 24-én a Teréz körúton fogták el a 44 éves szlovák férfit és 47 éves cseh állampolgárságú feleségét. Az elfogásukkor betöréshez használt eszközöket – csavarhúzókat, feszítővasat, harapófogókat, zárfordítót és elemlámpát – találtak náluk. A házaspár a kihallgatás során nem volt hajlandó vallomást tenni, és az őrizetbe vételüket követően letartóztatásukat rendelték el.