Magyar biztosítók: durván indult az idei viharszezon

Az idei viharszezon első hónapjában a biztosítók több mint 1,7 milliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre, ami a tavaly májusi kárkifizetések kétszeresét közelíti meg - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A MABISZ 2010 óta gyűjti össze a május-augusztusi viharszezon kárkifizetéseit. Idén májusban a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek meghaladják az 1,7 milliárd forintot és több mint tizenhatezer bejelentéshez kapcsolódnak, ami negyedével több, mint a tavalyi hasonló időszakban.

Ezekben az adatokban még nincsenek benne a legutóbbi hétvégi viharkárok, amelyek már a júniusi statisztikákban jelennek meg, miként hiányoznak belőlük a mezőgazdasági és az ipari létesítményekben, illetve közintézményekben keletkezett károk is.

A leginkább május 17-25, valamint a hónap utolsó napján dúló viharok beázások, jégverés, felhőszakadás, villámcsapások másodlagos hatása nyomán növelték a bejelentések számát, leginkább Budapesten valamint Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Nógrád, Vas, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben, továbbá Dunakeszi, Érd, Eger, a Tápióság térségében.

Tavaly a viszonylag „barátságosabb” májust követően a június és az augusztus is katasztrofálisabbnak bizonyult, s a négy hónapot követően 13 milliárdnál állt meg a biztosítói károk összege, ami évtizedes rekordot döntött meg. Idén június első napjainak viharjelentései, valamint az árvízi előrejelzések alapján ugyancsak további nehéz hónapok előtt állnak a társaságok.

A májusi, százezer forint feletti átlagkár nagyjából megfelel a tavalyinak, ugyanakkor húsz-negyven százalékkal haladja meg a pár évvel korábbiakat. Ez főként a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeknek köszönhető. A viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni – vagyis érződik a kárinfláció jelensége.

Alulbiztosítottsághoz vezethet az is, ha a szerződésünkben házunk, lakásunk alapterülete helytelenül van megadva. Szerződéseinket ezért érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni, hogy ingatlanunk esetleges korszerűsítése, ingóságaink gyarapodása után is megfelelő biztosítási fedezettel rendelkezzünk. A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosításokról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.

Kár esetén az ügyfelek bejelentéseiket személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is megtehetik. A legtöbb biztosító a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében online kárbejelentési, esetleg kárrendezési lehetőséget is kialakított a honlapján, élő videós kárfelvételre is van már példa. A kárszemléig csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével – hívta fel a figyelmet a MABISZ.