A normandiai partraszállás tragikus főpróbája
A második világháború történetében a normandiai partraszállás kiemelkedő jelentőségű hadműveletként vonult be a köztudatba, ám kevesen tudják, hogy a D-nap előtt egy tragikus kimenetelű főpróba is helyet kapott a történelemben.
A normandiai partraszállás előzményeként a szövetségesek már 1942-ben megkísérelték az Atlanti fal megtörését a Dieppe melletti Jubileum hadművelet során, ahol a kanadai gyalogosok súlyos veszteségeket szenvedtek. A háborús helyzet 1944-re azonban jelentősen megváltozott, és a szövetségesek a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottsága (SHAEF) vezetésével úgy döntöttek, hogy eljött az idő a nyugati front megnyitására.
A partraszállás helyszínéül választott Normandia mellett a szövetségesek jelentős erőfeszítéseket tettek a németek megtévesztésére. A Garbo fedőnevű Juan Pujol Garcia kettősügynök és a gumiból, valamint furnérlemezekből álló Potemkin-hadsereg segítségével sikerült elhitetniük a németekkel, hogy a támadás Calais környékén fog bekövetkezni.
A partraszállás előtti kiképzés során Dwight D. Eisenhower tábornok, a SHAEF főparancsnoka éles lőszert rendelt el a hadgyakorlatokon, ami több halálesetet is eredményezett az angliai Woolacombe-ban létesített amerikai kiképzőbázison. A Tigris hadgyakorlat során, amely a partraszállás főpróbájának számított, a kommunikációs zavarok miatt több száz katona vesztette életét, amikor a brit hadihajók és a németeket szimuláló katonák tüzet nyitottak a partra szállókra.
A tragédia azonban nem ért véget a baráti tűz okozta veszteségekkel. A T-4 jelű konvoj, amely nyolc LST-ből állt, a Lyme-öbölben német Schnellbootok támadásának lett kiszolgáltatva. A gyorsnaszádok a lassú mozgású LST-ket célozták meg, amelyek közül több is elsüllyedt vagy lángba borult. A rajtaütés következtében 749 életet követelt a hadgyakorlat, és a túlélőket titoktartásra kötelezték. A SHAEF a kudarcból levont tanulságokat a normandiai partraszállás előtt új intézkedések bevezetésével hasznosította, például egységesítették a rádiófrekvenciákat és külön figyelmet fordítottak a Schnellbootokra.
A Tigris hadgyakorlat emlékét több emlékhely is őrzi, köztük egy 1984-ben létesített emlékmű, amely egy tengerből kiemelt M4 Sherman tankot ábrázol Slapton Sandsen. Az események ellenére a normandiai partraszállás sikeres volt, és döntő hatással bírt a háború kimenetelére. Azonban a főpróba áldozatainak emléke tovább él a történelemben.
A D-nap a hadviselés történetének legnagyobb önálló, kétéltűekkel végrehajtott katonai hadművelete volt, eredetileg három partraszállási zónával tervezték, ezt aztán kibővítették ötre. Az Overlord hadművelet részeként az amerikaiak érkeztek először a Utah és az Omaha partszakaszra, majd egy óra múlva a britek és kanadaiak a Goldra, a Junóra és a Swordra, ezzel a francia part egy 80 kilométeres szakaszát fedték le. A tengerről érkező 150 000 katona haditengerészeti ágyúzással támogatott partraszállását megelőzően már merész ejtőernyősök és vitorlázórepülősök landoltak beljebb a szárazföldön.
A felkészülés során a Cunard hajózási vállalat átalakított hajói ontani kezdték a szállítmányt – a szükséges embereket és felszerelést egyaránt –, a katonai táborok hatalmas khakiszínű mozaikjává változtatva Dél-Angliát. Az országban tartózkodó kb. 2,88 millió katona mellé 1944 januárja és júliusa között további 700 000 amerikai érkezett Nagy-Britanniába. Ezeknek hozzávetőleg öt százaléka vett részt a partraszállásban, a többiekre a rá következő hadműveletekben volt szükség.