A Samsung okosórái és néhány okostelefonja hamarosan használhatatlanná válnak

A Samsung felhasználókat értesíti, hogy a Tizen operációs rendszerrel működő okosóráik, valamint néhány régebbi okostelefon-modelljük hamarosan már nem kapnak frissítéseket, és a korábban megvett alkalmazások sem lesznek újratelepíthetőek.

A Samsung Galaxy Watch 4 okosóra 2021 nyarán került piacra, és a Google Wear OS operációs rendszerrel működik, azonban a korábbi Tizen operációs rendszerrel ellátott készülékek már csak általános támogatást kaptak az első szoftverfrissítés óta. A gyártó már megkezdte az érintett elektronikus eszközök tulajdonosainak tájékoztatását a változásokról.

A támogatás megszűnésének folyamata három lépcsőben fog végbemenni. Az Origo információi szerint 2024. szeptember 30-tól a fizetős tartalmak, mint például alkalmazások, számlapok és egyéb tartalmak már nem lesznek elérhetőek. 2025. május 31-től a ingyenes tartalmak telepítése is megszűnik, és a kapcsolódó szolgáltatások is leállnak, kivéve a Galaxy Store – saját alkalmazások menüjét.

  1. szeptember 30-tól pedig már semmilyen tartalmat, legyen az ingyenes vagy korábban megvásárolt, nem lehet majd letölteni, még a megadott menün keresztül sem. Ez a lépés gyakorlatilag a Tizen operációs rendszerrel működő okosórák végét jelenti, hiszen új tartalmak nélkül ezek a készülékek hamar használhatatlanná válnak. Az érintett modellek között megtalálhatóak az összes Galaxy Gear modell, a Galaxy Watch, a Galaxy Watch 3, a Galaxy Watch Active és a Galaxy Watch Active 2.

A Samsung azonban nem csak az okosórák terén húzta meg a támogatás határát. Három népszerű Galaxy okostelefon-modell, a Galaxy A51 5G, a Galaxy A41 és a Galaxy M01 esetében is megszünteti a támogatást, ami azt jelenti, hogy ezek a készülékek már nem kapnak több biztonsági javítást és szoftverfrissítést. A PhoneArena szerint ezek a telefonok már elavultnak számítanak, és a jövőben nagyobb biztonsági kockázatnak lesznek kitéve.

Azoknak, akik az érintett telefonokkal rendelkeznek, továbbra is tudják majd használni a mobiljukat, de bizonyos korlátozásokkal kell számolniuk. Különösen fontos, hogy tudatosak legyenek a növekvő biztonsági kockázatokkal kapcsolatban, és érdemes lehet megfontolniuk a készülék cseréjét, különösen ha a telefonon keresztül érzékeny adatokat kezelnek, mint például banki tranzakciókat. Ezenkívül egyes alkalmazások már nem működhetnek megfelelően az elavult szoftver miatt, ami további kellemetlenségeket okozhat a felhasználóknak.