Többen megsérültek turbulenciákban, mégsem szigorítanak a légitársaságok

A légitársaságok nem szigorítanak a biztonsági öv használatának szabályain, annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben történt két súlyos turbulencia incidens után nőtt az érdeklődés a turbulencia-előrejelző technológiák iránt – közölte a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA).

A Singapore Airlines egyik járatán a múlt hónapban több tucatnyi utas sérült meg a turbulencia következtében, és egy haláleset is történt, ami 25 éve az első, ami turbulenciával hozható összefüggésbe. Néhány nappal később a Qatar Airways egyik járata is turbulenciába került, ahol további 12 fő sérült meg. Az esetek ráirányították a figyelmet a biztonsági övek használatának gyakorlatára, mivel a légitársaságok általában lehetővé teszik az utasok számára, hogy normál körülmények között kioldják az öveket, de azt javasolják, hogy az egész út alatt tartsák bekötve. A sérüléseket elszenvedő utasok többsége nem volt bekötve, vagy nem tartózkodott a helyükön, és voltak, akik a gép plafonjára csapódtak.

Az Emirates vezetője szerint a Singapore Airlines incidense után várhatóan konzervatívabbá válnak a turbulenciával és a biztonsági övekkel kapcsolatos irányelvek. A Greater Bay Airlines elővigyázatosságból, de nem kötelező jelleggel frissítette a szabályzatot, hogy emlékeztesse az utasokat a biztonsági övek folyamatos használatára. A Singapore Airlines pedig elővigyázatosságból nem szolgál fel forró italokat vagy ételeket, amikor a biztonsági övre figyelmeztető jelzés aktív.

A turbulencia-előrejelzési technológiák fejlődése ellenére az IATA több mint 300 légitársasága közül csak 21 használja az adatcsereplatformot, amelyet 2020-ban indítottak el a repülőgépek közötti valós idejű információ megosztására. Az Emirates a múlt héten csatlakozott a hálózathoz, mintegy 140 repülőgéppel bővítve azt. Egyes kutatások szerint a turbulencia az éghajlatváltozás következtében súlyosbodhat, ami kiemelt fontosságúvá teheti a kérdést. (Reuters)