Oftedal: Ha olimpiai bajnok lennék, egy hétig bőgnék utána

Hatodik alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Győri Audi ETO KC női kézilabda-csapata, miután vasárnap 30-24-re legyőzte a német Bietigheimet a budapesti négyes döntő fináléjában.

A győzelem után a négyes döntő legjobbjának megválasztott Stine Oftedal megosztotta érzéseit, amikor az utolsó két percben érezte, hogy megnyerték a mérkőzést, és eluralkodtak rajta az érzelmek. Az M4 Sport Kézilabda magazinjának adott interjúban Oftedal elmondta, hogy a hét győri év alatt rengeteg bizalmat kapott a klubtól, és sokat köszönhet nekik.

"Most az olimpiai cím a cél, ez a legnehezebb, ez a végső álom, ha ott is győzelemmel fejezhetném be, egy hétig bőgnék utána" – fogalmazott Oftedal, aki hozzátette, hogy bár két és fél hét nyaralásra megy, még azon az időszakon belül is fog edzeni.

A 32 éves norvég irányító korábban bejelentette, hogy nyártól szünetelteti a pályafutását, és nagyon valószínű, hogy ezzel vége is a karrierjének. Oftedal most úgy fogalmazott, nem hiszi, hogy folytatná a kézilabdát, és jó érzéssel tölti el, hogy a csúcson hagyhatja abba a sportot. "Ez a vég, itt kell, hogy vége legyen" – mondta a sportoló.