Robert Fico hamarosan felszólalhat, kampánycsend jön Szlovákiában

Még az Európai Parlamenti választás előtt beszédet mondhat Robert Fico, erre legkésőbb szerdán kerülhet sor, mivel csütörtökön életbe lép a kampánycsend – számolt be a szlovák sajtó.

Robert Ficót, aki jelenleg otthoni ápolás alatt áll, tegnap délelőtt 10 óra körül a pozsonyi Szent Mihály Kórházba szállították, ahol több órán át kezelték. A miniszterelnök emésztőrendszere és végtagjai is megsérültek, de a pontos részleteket nem hozták nyilvánosságra. Robert Kalinák miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy Fico folyamatosan rehabilitációs terápiákon esik át. A védelmi miniszter reményét fejezte ki, hogy Fico hamarosan mellette állhat egy sajtótájékoztatón.

A szlovák TV Markíza értesülései szerint a miniszterelnök még ezen a héten, a szombaton esedékes EP-választás előtt nyilatkozatot tehet, ami legkésőbb szerdán várható, tekintettel a csütörtökön kezdődő kampánycsendre.

Csütörtök délután a jelentések szerint javulóban volt Fico állapota, és ha ez a tendencia folytatódik, az orvosi konzílium dönt a továbbiakról. Erik Kalinák, a Smer – SD képviselője szerint Fico vékonybele több ponton megsérült, öt helyen átlőtték. A pozsonyi kormányhivatal közleménye szerint Fico egészségi állapota kielégítő.