Németország fegyverkezik: Újabb tüzérségi lőszerek beszerzésére készül

A Rheinmetall hadipari vállalat piaci értéke az ukrajnai konfliktus kezdete óta több mint négyszeresére emelkedett, miközben Németország jelentős mennyiségű tüzérségi lőszert rendel tőlük.

A német hadsereg (Bundeswehr) 880 millió euró értékben, ami körülbelül 345,6 milliárd forintnak felel meg, 200 ezer darab tüzérségi lőszert rendelt a Rheinmetalltól. Ez a megrendelés a német védelmi minisztérium egy, a parlament költségvetési bizottságához intézett leveléből derült ki, amelyet a Reuters ismertetett.

Ez a megállapodás egy korábbi, 1,2 milliárd eurós (körülbelül 470 milliárd forint) szerződés kiegészítése, amely több százezer lövedék, gyutacs és robbanótöltet megvásárlásáról szólt. Az új rendelés 155 milliméteres tüzérségi lövedékekre vonatkozik.

A hadsereg raktárainak feltöltése a cél, különösen, mivel Németország folyamatosan támogatja Ukrajnát hadiipari eszközökkel. A nyugati országok kormányai is hasonlóan járnak el, erősítik hadseregeiket és pótolják a Kijevnek szállított fegyverek által megcsappant készleteiket.

A Rheinmetall, mint a védelmi ipar egyik meghatározó szereplője, kihasználva az európai országok védelmi kiadásainak növekedését és a fegyverzetkorszerűsítési programokat, tervezi értékesítési árbevételének megduplázását 2026-ig.