Svájcba menekült a gyermekmolesztáló „István bácsi”

Lassan a kilencvenedik életévét is betöltő szexuális ragadozót, akit gyomorforgató pedofil bűncselekményekért ítéltek el jogerősen 2022. április 24-én, nem kíván hazatérni Magyarországra. A két kiskorú hozzátartozóját megrontó D. István hét év fegyházra ítéltetett, de még az ítélet kihirdetése előtt Svájcba szökött, ahol ingatlannal és állampolgársággal is rendelkezik.

A Rábagyarmaton született férfi, akit akkor 84 éves korában helyeztek bűnügyi felügyelet alá, 2021. november 4-én került a hatóságok látókörébe. Szentgotthárd területét nem hagyhatta el, és hetente jelentkeznie kellett a kapitányságon. 2022. március 22-én még eleget tett a jelentkezési kötelezettségének, de egy héttel később már nem jelent meg.

A bűncselekmények miatt elítélt férfi a gyerekek nagymamájával, aki egyben a párja is, távozott az országból. Jelenleg Svájcban tartózkodik, ahol saját ingatlannal rendelkezik, és állampolgársága is van. A Szombathelyi Törvényszék szóvivője, dr. Tóth András Imre szerint D. István két éve telefonon azt mondta, hogy átvette az iratokat, de az idézésre nem megy el, és Magyarországra sem tér vissza, mert akkor letartóztatják.

Az ítélet szerint D. István 2018 decemberében ismerkedett meg későbbi élettársával, akivel nyáron a nő Vas vármegyei házban éltek, télen pedig D. svájci lakásában voltak. Amikor Magyarországon voltak, megesett, hogy a hétvégéken náluk voltak a nő elsős és óvodáskorú lányunokái. Ilyenkor előfordul, hogy D. egyedül volt velük, akkor pedig meztelenre vetkőzött, simogatta a lányokat.

A gyerekek akkor számoltak be a történtekről, amikor kiemelték őket a családból és nevelőszülőkhöz kerültek, akik végül feljelentették a férfit. A lap úgy tudja, hogy a gyerekek jelenleg gyermekotthonban élnek, apjuk új életet kezdett, de időnként látogatja őket.

A Körmendi Rendőrkapitányság január 16-án ismételten felvette vele a kapcsolatot a svájci vezetékes telefonján. A vádlott kijelentette, nem hajlandó Magyarországra utazni mindaddig, míg büntetőeljárás van ellene folyamatban, hiába küldenek részére idézéseket. Sem a magyar, sem a svájci hatóságokkal nem kíván kapcsolatba kerülni. Az ügyben nemzetközi és európai elfogatóparancsot is kiadtak ellene, ám az nemrég lekerült a rendőrségi oldalról, mert jogerősen elítélték, ám jelenleg nem tartózkodik Magyarországon.