Amerika Covid-cárja, Anthony Fauci a Kongresszus előtt

Dr. Anthony Fauci, az Allergia és Fertőző Betegségek Nemzeti Intézetének évtizedes vezetője, önkéntes tanúvallomást tett a Kongresszus koronavírus-járvánnyal foglalkozó külön albizottsága előtt, ahol a republikánusok keményen szembeszálltak vele.

Az albizottság republikánus tagjai emberek megtévesztésével és emberiség elleni bűntettel vádolták Faucit, aki azonban elutasította, hogy beleavatkozott volna a pandémia eredetét vizsgáló kutatásokba, vagy hogy szándékosan el akarta volna hallgatni a vírus wuhani laborból származását. Fauci azt is tagadta, hogy személyes emailfiókját használta volna munkaügyben, és hangsúlyozta, hogy nyitottan áll a vírus eredetének kérdéséhez. A távolságtartás előírásait illetően Fauci elismerte, hogy korábban kijelentette: "csak úgy jött" az intézkedés, és "nincs tudományos alapja," mivel klinikai tesztek nem igazolták hatékonyságát.

A meghallgatás során Marjorie Taylor Greene republikánus képviselő különösen élesen bírálta Faucit, és azzal fenyegette meg, hogy börtönbe kellene kerülnie emberiség elleni bűncselekmények miatt.

A demokraták Faucit védelmükbe vették; Robert Garcia képviselő "teljesen felelőtlennek" nevezte Greene megjegyzéseit, és azzal vádolták a republikánusokat, hogy bűnbakként használják Faucit. Jared Moskowitz demokrata politikus Faucihoz fordulva azt fejtegette, hogy a legtöbb amerikai nem ért egyet Greene képviselővel abban, hogy ő képviselné a Kongresszust.