Az EKB és az OPEC+ döntései határozzák meg a piacot ezen a héten

Szinte valamennyi mutató pirosban áll kedden reggel, miközben a befektetők figyelme az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikai döntése, valamint az OPEC+ találkozója felé fordul.

A főbb európai értékpapírpiacokon indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden, a piacok pedig az EKB e heti monetáris politikai döntésére készülnek, amely során a várakozások szerint 2019 óta először csökkenti az irányadó eurókamatot. Emellett befolyásolhatja az árfolyamok alakulását a májusi német munkanélküliségi adatok közzététele is.

Az összeurópai STOXX 600 index 0,25 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,34 százalék csökkenéssel kezdte a keddi kereskedést. A londoni FTSE 100 index 0,33 százalék, a frankfurti DAX index 0,34 százalék, a CAC 40 index Párizsban 0,30 százalék gyengüléssel nyitott. A milánói FTSE MIB index 0,43 százalékkal, a madridi IBEX 35 index 0,07 százalékkal alacsonyabban nyitott.

Az olajárak csökkenése is jelentős hatással van a piacokra, hiszen az OPEC+ a hét végén tartott találkozóján kétértelmű jelzést adott a kínálat alakulásáról. Egyrészt az önként vállalat kitermelési kvótacsökkentés fenntartása mellett döntött a jövő évre áthúzódóan is, legalábbis részlegesen. Másrészt jelezte egyes korlátozások fokozatos kifuttatásának a lehetőségét is.

Piaci elemzők szerint a szervezet akár már októberben is megkezdheti a termeléskorlátozási megállapodások feloldását. Decemberre így napi 500 ezer hordóval növekedhet a globális kínálat, jövő júniusra pedig a kínálati oldalon már napi 1,8 millió hordóval több is megjelenhet.

Az európai kereskedési idő kezdetén a WTI hordónként 73,33 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben 1,20 százalékos csökkenéssel, a Brent ára 0,96 százalékkal ment lejjebb 77,61 dollárra. Az arany spot ára 0,22 százalékkal csökkent unciánként 2345,65 dollárra, a dollárindex nem változott, 104,14 ponton áll, az eurót 0,03 százalékkal jegyzik gyengébben 1,0899 dolláron.