35 millió dolláros bírság egy kutyatenyésztő cégnek

Rekordösszegű, 35 millió dolláros (nagyjából 12,5 milliárd forintos) bírságot szabott ki az amerikai igazságügyi minisztérium az Envigo nevű kutyatenyésztő cégnek, amely állatkínzás miatt került a hatóságok látókörébe. A Virginiában működő vállalatot azzal vádolták, hogy orvosi célokra tenyésztett állatokat tartottak embertelen körülmények között, és a létesítményből 2022-ben összesen 4000 beagle-t mentettek ki.

Az igazságügyi minisztérium szerint ez a bírság a legnagyobb összeg, amit valaha az állatjóléti törvény alapján kiszabtak. Christopher Kavanaugh ügyész kiemelte, hogy az Envigo üzleti kultúrája a profitot és a kényelmet részesítette előnyben a törvények betartásával szemben. Az Envigo anyavállalata, az Inotiv beleegyezett a rekordösszegű büntetés és kártérítés kifizetésébe, és vállalta, hogy a következő öt évben nem tenyészt kutyákat.

A mentett kutyák közül sokan már új otthonra találtak. A BBC beszámolója szerint a tenyésztőnél a kutyák rossz körülmények között éltek, például kukacos, penészes és ürülékkel szennyezett tápot kaptak, és voltak olyan szoptatós kutyák, amelyek egyáltalán nem kaptak enni. Emellett a cég a környezetet is veszélyeztette, mivel nem kezelte megfelelően a szennyvizet.

Az Envigo cumberlandi telepén 2022 nyarán borzalmas állapotokat fedeztek fel az ellenőrök. Néhány esetben a beteg állatokat inkább megölték, ahelyett hogy megfelelő egészségügyi ellátást biztosítottak volna nekik. Az igazságügyi minisztérium idén májusban indított pert a vállalat ellen, és az Envigo elismerte, hogy „összeesküdött az állatjóléti törvény tudatos megsértésére”. A tenyésztő testvérvállalata, az Envigo Global Services Inc. szintén elismerte, hogy megszegte a tiszta vízről szóló törvényt.

A megállapodás értelmében a cégnek 22 millió dollárt kell fizetnie az amerikai kormánynak, valamint körülbelül 1,1 millió dollárt a virginiai Állatvadászati Munkacsoportnak és körülbelül 1,9 millió dollárt a Humane Society of the United States-nek a beagle-k megmentésében nyújtott segítségért. A bíróság formálisan csak október elején fogja jóváhagyni a megállapodást.

A magyarországi kutyaszaporítással kapcsolatos problémákat egy dokumentumfilmben is részletesen tárgyaltuk.