Több ezren tüntettek Berlinben a magas bérleti díjak ellen

Több ezren tüntettek Berlinben a magas bérleti díjak és a kényszerkilakoltatások ellen. A demonstrálók száma a rendőrség szerint elérte a négyezret, míg a szervezők szerint akár 12 ezren is részt vehettek a tiltakozáson.

A tüntetők a lakáspolitika radikális megváltoztatását követelték, beleértve a lakbérek országos szintű maximalizálását és a szerződésbontások tilalmát azokban az esetekben, amikor a tulajdonosok saját célra kívánják használni az ingatlanokat.

Ezenfelül követeléseik között szerepelt egy 2021-es népszavazás eredményének végrehajtása is, amelyen a résztvevők 59 százaléka támogatta a háromezer lakásnál nagyobb berlini lakással rendelkező ingatlancégek állami tulajdonba vételét.

A német lakosság több mint fele bérlakásban él, Berlinben pedig a lakosok 80 százaléka él bérleti viszonyban. A bérleti díjak jelentős emelkedése tovább súlyosbítja a helyzetet, hiszen egy közelmúltban közzétett jelentés szerint a bérleti díjak több mint 18 százalékkal nőttek, négyzetméterenként közel 14 euróra, ami körülbelül 5 500 forintnak felel meg.