Paks II beruházás környezetvédelmi engedélyének érvényessége kérdéses

Komoly problémák merültek fel a Paks II környezetvédelmi engedélyével kapcsolatban, amely 2016-ban öt évre kiadott engedély lejárt, de a szükséges építési előkészítési munkák megkezdése még nem történt meg.

A Paks II környezetvédelmi engedélye előírja, hogy ha az engedély jogerőre emelkedését követő öt évben nem kezdődik meg a tevékenység, a hatóság visszavonhatja azt. Az engedély 2017. május 4-én vált jogerőssé, így az ötéves határidő már lejárt, azonban a szükséges engedélyek még nem állnak rendelkezésre.

A létesítési engedélyt a Paks II Atomerőmű Zrt. 2019-ben kérelmezte, amit az Országos Atomenergia Hivatal 2022 augusztusában feltételesen adott ki, de az előzetes biztonsági jelentés átdolgozása és újbóli benyújtása még várat magára.

A vízjogi létesítési engedélyre is szükség lenne az atomerőmű építéséhez, de a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a vízjogi engedélyezési eljárás még nem indult meg.

A környezetvédelmi engedély kiadójától, a Baranya megyei Kormányhivataltól érkezett válasz szerint a Paks II. Atomerőmű Zrt. megkezdte a szükséges építési előkészítési munkálatokat, azonban a környezetvédelmi törvény nem definiálja az „építési előkészítési munkák” fogalmát, és a jogszabályok sem tartalmazzák pontosan.

A Kormányhivatal szerint az „építési előkészítési munkák” alatt minden olyan munkálat értendő, amely a beruházás megvalósításához vagy előkészítéséhez szükséges, de a hivatal nem adta ki az igazolásokat, mivel állításuk szerint ez nemzetbiztonsági érdeket vagy szellemi tulajdonhoz fűződő jogot sértene.

Fülöp Orsolya