Olaszország nagy összeggel támogatja a mesterséges intelligencia fejlesztését

Az olasz kormány jelentős támogatást nyújt az egyetemeknek és a vállalatoknak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére, miközben szigorítja a technológia használatával kapcsolatos bűncselekmények büntetését.

Az OpenAI által fejlesztett ChatGPT megjelenése után Olaszország elsőként tiltotta be a platform használatát adatvédelmi aggályok miatt, de a tiltás feloldása után az olaszok ismét hozzáférhetnek a szolgáltatáshoz. A mesterséges intelligencia fejlesztésére az olasz kormány az olasz fejlesztési bank, a Cassa Depositi e Prestiti (CDP) segítségével összesen 1 milliárd eurót, körülbelül 389,6 milliárd forintot különít el a következő öt évre.

Giorgia Meloni miniszterelnök a támogatási terv részleteit is ismertette, amely három fő területre koncentrál: az induló vállalkozások 580 millió eurós támogatást kapnak, a nemzetközi piacra lépni kész cégek 300 millió eurót, míg az egyetemi kutatások piaci megjelenését elősegítő projektek 120 millió eurót.

Olaszország emellett saját törvényt készít az MI szabályozására, összhangban az Európai Unió irányelveivel. Meloni hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia által kínált lehetőségeket csak etikai szabályok mentén lehet kiaknázni, amelyek az emberek jogaira és szükségleteire összpontosítanak. Ennek értelmében az MI-vel kapcsolatos bűncselekmények, mint például a pénzmosás, csalás vagy szerzői jogok megsértése esetén a jövőben szigorúbb büntetések várhatók.

Egy friss, hat országon átívelő kutatás, mely 12 ezer ember megkérdezésén alapult, rámutatott, hogy a ChatGPT és hasonló mesterségesintelligencia-chatbotok még nem épültek be az emberek hétköznapjaiba, és rendszeres használatuk meglehetősen alacsony. A fiatalok körében viszonylag népszerűnek mondhatók az MI-eszközök: a 18-24 évesek 56 százaléka nyilatkozta, hogy legalább egyszer használta már a ChatGPT-t, míg az 55 év felettiek körében ez az arány csupán 16 százalék. A brit válaszadók csupán 2 százaléka használja minden nap az ilyen eszközöket.

A közvélemény-kutatás azt is megvizsgálta, mit gondolnak az emberek az új, MI-alapú eszközökről. A többség úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia jobbá fogja tenni az életüket, de az egész társadalomra nézve már pesszimistábbak voltak. Az egészségügyi és tudományos felhasználást inkább övezi optimizmus, míg a hírek, az újságírás és a munka terén borúlátóbbak az emberek.