Egyiptommal erősítené a gazdasági kapcsolatokat Magyarország

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egyiptomi látogatása során tárgyalásokat folytatott a helyi közlekedési és kereskedelmi miniszterekkel, hogy szorosabbra fűzze a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat. A megbeszélések során három kiemelt projekt került előtérbe, köztük egy jelentős telekommunikációs kábelrendszer kiépítése is szerepel.

A nemzetgazdasági miniszter és delegációja hétfőn Kamel Al-Wazir közlekedési miniszterrel, valamint Ahmed Samir kereskedelemért és iparért felelős miniszterrel tárgyalt Egyiptomban. A megbeszélések fő témája a két ország közötti jelentősebb gazdasági projektek és azok előrehaladása volt.

A magyar-egyiptomi kapcsolatok három kiemelt projektje között szerepel a 1350 vasúti vagon gyártása és leszállítása, amelynek keretében már 913 darabot leszállítottak és további 437 vagon gyártása folyamatban van. A projekt értéke meghaladja az 1 milliárd eurót.

A második kiemelt projekt a Telecom Egypt és a 4iG együttműködésében megvalósuló Egyiptom és Albánia közötti telekommunikációs, tengeralatti kábelrendszer kiépítése. Ez a kábelrendszer jelentős stratégiai projektnek számít, hiszen Egyiptom a tengeri alatti kábelek és az Afrika, Ázsia, Európa közötti adatforgalom központja. Az új kábelrendszer révén számos új lehetőség nyílhat meg a Kelet-Közép Európai régió számára a fejlesztések és beruházások terén.

A harmadik projekt kapcsán az El Sewedy óriáscég érdeklődik egy új magyarországi gázerőmű megépítése iránt, amely tovább erősítheti Magyarország energiaszuverenitását és ellátásbiztonságát.

Nagy Márton kiemelte, hogy a gazdasági kapcsolatokat több területen, többek közt az agrárium, az orvos-technikai eszközök, a kutatás-fejlesztés és az infokommunikációs szektorban is lehet bővíteni. A miniszter üdvözölte, hogy egy magyar egészségügyi vállalkozás részt vehet a Kairóban megrendezésre kerülő Africa Health ExCon nemzetközi szakkiállításon.

A nemzetgazdasági miniszter vasárnap Amr Talaattal, Egyiptom kommunikációs és információs technológiai miniszterével is tárgyalt, ahol a mesterséges intelligencia és az információs technológia volt a fő téma. Egyiptom gazdasági szempontból Észak-Afrika egyik legkiemelkedőbb állama, GDP-je megközelíti a 400 milliárd dollárt, és olyan nemzetközi szervezetek tagja, mint az Arab Liga és az Afrika Unió.

Nagy Márton a mesterséges intelligencia jelentőségét hangsúlyozta, mint a versenyképesség növelésének és a jövő technológiájának kulcsát. Magyarország célja, hogy 2030-ra az EU tíz digitálisan legfejlettebb országa közé tartozzon, és ennek érdekében kettős transzformációt, a zöldátállás mellett a digitális átállást is meg kell valósítani. Az AI-stratégiai célkitűzések között szerepel az AI által kiváltott GDP-bővülés 15 százalékos elérése, a KKV-k termelékenységének 26 százalékos növekedése az AI segítségével, valamint az AI-hoz kötődő munkahelyek számának 1 millióra emelése. A kormány az AI-jal kapcsolatos figyelemfelkeltő programok szervezése mellett külön figyelmet fordít a cégek oktatására, képzésére és az Európai Unió AI-rendeletére való felkészülésre.