Nyolc évvel halála után jelent meg Kertész Imre legújabb kötete

A Sorstalanság keletkezéstörténetébe enged bepillantást a most megjelent Lét és írás. Feljegyzések 1959-1973 című kötet.

A Kertész Imre Intézet által közreadott információk szerint a Sorstalanság című regény keletkezéstörténetét bemutató új kötet mélyebb betekintést nyújt a Nobel-díjas író irodalmi, filozófiai és történeti művekkel kapcsolatos olvasmányai révén. A Lét és írás című kötet a korábbi forrásoknál részletesebb képet fest Kertész Imre gondolkodásmódjáról és inspirációiról.

A kötetet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában jelentette meg a Kertész Imre Intézet. Korábban, 2020 decemberében jelent meg Kertész Imre Világvég-történetek című elbeszéléskötete, amelyet még az író állított össze 1995-ben, és több kevésbé ismert művét tartalmazza. 2023 novemberében pedig a Vázlatok. Feljegyzések, tématervek 1958-1963 című műhelynapló került a közönség elé, amely a Sorstalanság megírásával párhuzamosan készült.

Az idei könyvhétre időzítve jelent meg a Lét és írás, amely a Sorstalanság 1973-as visszautasítása után állt össze a regény születéséhez kapcsolódó dokumentumokból. A kötetet körülbelül négyszáz magyarázó jegyzet, egy fogalomtár és egy névmutató egészíti ki, míg az utószóban Soltész Márton, a Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója elemzi a kézirat keletkezéstörténetét és irodalmi, valamint filozófiai hátterét.

A Lét és írás könyvbemutatója a Kertész Imre Intézetben lesz, 2024. június 5-én 16 órakor, amelyre regisztráció szükséges. A kötetről a 95. Ünnepi Könyvhéten is lesz beszélgetés, június 15-én 10 óra 30 perctől a Vörösmarty téri színpadon, majd Soltész Márton 12:30-tól az alapítvány standjánál ismerteti a regény keletkezéstörténetét.