Isztambuli lakóház összeomlása tragédiát okozott

Egy háromemeletes épület összeomlása következtében egy ember életét vesztette és nyolc további személy megsérült Isztambulban. A helyi hatóságok és a mentőcsapatok gyors beavatkozásának köszönhetően nyolc embert élve sikerült kimenteni a romok alól.

Vasárnap reggel történt a tragédia Isztambul európai részén, Kücükcekmecében, ahol a háromemeletes épület teljesen összeomlott. A török médiában megjelent képek szerint kilenc ember rekedt a romok alatt.

A helyszínre küldött mentőcsapatok egy ember holttestére bukkantak, míg nyolc embert sikerült élve kiemelni és kórházba szállítani. Közülük kettő súlyos sérüléseket szenvedett.

Mehmet Özhaseki, a török környezetvédelmi és várostervezési miniszter egy közösségi oldalon közzétett bejegyzésében elmondta, hogy az előzetes vizsgálatok szerint az épületet 1988-ban építették, az előírások figyelmen kívül hagyásával, ráadásul a cementhez tengeri homokot használtak. Később az épületre még másfél emeletet is ráépítettek engedély nélkül, ami tovább gyengítette annak statikáját.

Az összeomlás következtében az épület törmelékei kárt okoztak a közelben parkoló autóknak és egy autóbusznak is, amely éppen az utcán haladt az incidens idején. Az esetről több képet és videót is megosztottak a közösségi oldalakon.

Isztambul földrajzi adottságai miatt különösen veszélyeztetett területnek számít földrengések szempontjából, ahol akár 7,6-os erősségű földrengések is előfordulhatnak. Szakértők szerint a városban több százezer olyan épület áll, amelyek veszélyben vannak, mivel azokat a szabványok figyelmen kívül hagyásával építették.

(Borítókép: Tűzoltók és az AFAD csapatai keresési és mentési műveleteket végeznek egy eddig ismeretlen okból összeomlott épület romjai között Isztambul törökországi Kücükcekmece kerületében 2024. június 2-án. Fotó: Oguz Yeter / Anadolu / Getty Images)